Augusztus első vasárnapján rendezték meg a 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozót a megyeszékhelyen. Az Erdei Tornapályán összegyűlt földszintes ebek és gazdáik színes programokon vehettek részt, a legszebbek pedig az élmények mellett értékes ajándékcsomagokkal tértek haza.
A rendezvényen az első száz tacskó ajándékot kapott, így sajnos egy páran jutalomfalat nélkül maradtak, ugyanis több mint 110 tacskó, illetve tacskó keverék gyűlt össze 2019. augusztus 4-én a szabolcsi találkozón. A neve ellenére nem csak a megyéből érkeztek virslikutyák, hanem Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megyéből, de még Budapestről és Szlovákiából is ellátogattak Nyíregyházára a fajta szerelmesei. A találkozó legidősebb tacsija a nyíregyházi Sunny volt, a maga 13 évével.

A tacskók több versenyszámban is megmérettettek a nap folyamán. A Leghosszabb kutyusnak Stoki bizonyult, míg a Mentett/Keverék kategóriában Masnit választották a legszebbnek. A Felnőtt fajtatiszta tacskóknál Bors lett az első helyezett, a Kölykök közül pedig épp a Szlovákiából érkező Daphnera esett a zsűri választása.
A versenyek között bemutatók szórakoztatták a közönséget. Láthattak többek között agility, mantrailing, engedelmes és trükkbemutatókat is.

A témával természetesen az Állatbarát Alapítvány és az Eszkuláp Állatvédő Egyesület standjánál is találkozhattak az arra fogékonyak. Remélhetőleg az ebek, illetve gazdáik között ismeretségek, akár életre szóló barátságok is születtek. Már többen jelezték: alig várják a harmadik Szabolcsi Tacsi Talit!