Amikor elérkezett számomra a módszer gyakorlati hasznosítása, úgy éreztem, illendő orvosi képesítést szereznem.
Úgy gondolom, hogy embereket gyógyítani, tűkkel szurkálni csak orvosnak szabad! mondja határozottan. Így aztán, hogy hitelességét megőrizze, beiratkozott az orvosi egyetemre. Ötvenévesen szerezte meg a harmadik diplomáját, majd háziorvosi szakvizsgát tett.
Kérdésemre, hogy megingatta-e elhivatottságában az újabb ismeretanyag, rá jellemző, szelíd mosollyal válaszol: Nem, sőt megerősített abban, hogy jó úton járok! – vallja meggyőződéssel miközben az akupunktúrához nélkülözhetetlen, vékony, sterilizált eszköz a pillanat törtrésze alatt hatol az ujjba.
Apró vércsepp serken. Letörli, majd kiselőadást tart a kivéreztetés lényegéről, ami az ősi gyógymódok egyik változata.
Szelíd türelemmel beszél, ha a módszerről van szó, kifogyhatatlanul ontva a hasznos tudnivalókat. Hiszen arról beszélhet, ami évtizedek óta szívügye, amire feltette az életét. Szeretetteljes elhivatottsággal, láthatóan az egyetlen, igazán fontos dologra összpontosítva. Hogy segíteni tudjon a rászorulókon. Függetlenül attól, hogy a beteg melyik társadalmi csoporthoz tartozik.
A beszélgetést délután a család csopaki nyaralójában folytatjuk. Megtudom, hogy Budapesten a szegények orvosaként emlegetik, hiszen a fővárosban az ő részvételével végzik a hajléktalanok orvosi felügyeletét, ellátását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó háziorvosi rendelőjében.
Ha az élet úgy hozza, akár az utcán, az aszfalton. Emellett fáradhatatlanul utazik városról városra, előadásokat tartva népszerűsíti a 3-1-2 programot.
Érdekességként említi, hogy a Chi – az életenergia -, hányszor és miképpen jelenik meg a magyar nyelvben. Számtalan szavunk ezzel kezdődik, így az egyik leggyakrabban előforduló igénk: csinál. Aztán a csillagokról esik szó, mint fény- és energiaforrásról. Majd a kínai professzorról mesél, aki szerint hun őseink találták fel az akupunktúrát, és a kínaiak később tőlük vették át.
Sikereiről faggatván egy tavalyi történetet mesél. Balatonalmádiból kereste meg a negyven év körüli hölgy, aki állandó szomjúságérzete következtében hihetetlen mennyiségű folyadékot fogyasztott – általában napi hét litert!
A kivizsgálás során a CT daganatot mutatott ki az agyalapi mirigyen. A rendkívül kockázatos műtét elkerülése érdekében a beteg úgy gondolta, mindent megpróbál, felkereste dr. Eöry Ajándokot. Hat kezelés után kontroll-felvétel készült. A kiértékelést végző orvos nem hitt a szemének. A beteg azonnal hívta telefonon az akupunktúra tudorát. Ajándokot meglepte a síró-zokogó hang. – Pestről telefonálok, az Amerikai úti idegklinikáról. Teljesen negatív a CT, eltűnt a daganat!
Persze ez nem azt jelenti, hogy bármilyen tumort néhány nap alatt, csodával határos módon semmivé tudunk varázsolni. Ebben az esetben a betegség jellegéből adódott a gyors gyógyulás.
HirdetésA kínai felfogás szerint úgy gondoltuk, hogy nem a hipofízist, hanem a vesét kell kezelni, mert a vese mondja meg a belső elválasztást irányító szervnek, hogy mennyi hormont termeljen. Így aztán a vese-meridiánt vettük célba – és az elgondolás telitalálatnak bizonyult. Ennek következtében felszívódott a daganat meséli angyali természetességgel a felfoghatatlant. Mert bármiről kérdezem, előbb-utóbb ugyanoda kanyarodik a szó. A módszer kifogyhatatlan lehetőségeihez, ismeretanyagához.
Nem marad más számomra, nézem és csodálom. A különleges csillogást a nagy, őzbarna szemekben, a bozontos szemöldök alatt. Azt szeretném megfejteni.
Elhivatottság, szívjóság, talán az ősök bölcsessége, ami a világra ragyog? Vagy mindez együtt? Érzem a titkot, de bosszantó módon megfogalmazni nem tudom. Miközben a megfejtésen töprengek megtudom, a több mint négy évtizedes, kitartó munka nyomán, az eredmények láttán az orvostársadalom is enyhülni kényszerül az akupunktúra iránt. Ahogyan Ajándok fogalmaz: Lassan a jégpáncél hasadozni látszik.
Már megtörténik, hogy orvos kollégái konzultációra hívják. És ő örömmel megy. Konzultációra, előadásra – orvosi körökbe, vagy éppen egy nyugdíjas otthonba. Eltökélten, hihetetlen energiával halad a sors által számára kijelölt úton. Hogy miből meríti az erőt, miből töltekezik? Kérdésemre szemvillanással válaszol.
Mintha tudná a titkot, de megosztani nem szeretné. Talán a hite? – próbálkozom tétován. Hisz benne, akár Istenben?… teszem fel a kérdést. Én tudom, hogy létezik! válaszol megingathatatlan bizonyossággal. Azzal a jégolvasztó ragyogással a szemében. Amiben ott villan a titokzatos, ritka, becses kincs. A szeretetteljes, mélységes alázat, amit csak a legnagyobbak birtokolhatnak. Akiknek már van mire szerénynek lenniük…
