Végül még egy élményemet szeretném elmondani, amely mély benyomást tett rám. Kisvárosunkban megismerkedtem egy idős hölggyel, aki elmesélte nekem, hogy az orvosa előrehaladott gyomorrákot állapított meg nála. Nem szánta rá magát az operációra, tekintettel magas korára. És ekkor valaki azt tanácsolta neki, hogy igyék csalánteát. Minden nap elment hát egy kertbe, ahol a kerítés mentén burjánzott a csalán és mindannyiszor hazavitt belőle egy jó maréknyit. Mikor egy idő után felkereste az orvost, az csodálkozva kérdezte tőle: „Úgy, szóval mégis csak megoperáltatta magát? De hát nem látok semmiféle heget!" A sejtburjánzás teljesen megszűnt és az idős asszony egészségben élhette le hátralévő éveit. De egyáltalán nem szükséges, hogy a dolgok ilyen messzire jussanak. Soha ki sem fejlődhet valami rosszindulatú betegség, ha ezt a remek növényt nemcsak tiszteljük, de szabályos időközökben varázslatos erejét tea formájában kihasználjuk.
És még egy jó tanács: Még ma kezdje meg a csalánkúrát! Minden gyógyszertárban és gyógynövény kereskedésben lehet kapni szárított csalánt. Legyen a háztartásunkban megint gyógynövény! Ollóval és kesztyűvel felszerelkezve tavasszal gyerünk ki a természetbe! Nagy örömet okoz mindenkinek, hogy maga szedi a csalánt Isten szabad ege alatt. Azt tapasztaljuk, minél frissebb állapotában használjuk fel, annál biztosabb a gyógyhatása. Gondoljon közben a téli készletre is, amelyhez a legjobb májusi csalánt gyűjteni. Töltse el örömmel, hogy az egészségéért saját maga is tehet valamit.
Azt írja Westfáliából egyik olvasóm: „A szomszédom a csalánt a rovarok és a kártevők irtására is használja a kertjében. Nagyobb mennyiségű csalánt rak egy körülbelül 300 literes víztartályba (tehetünk azonban kevesebbet is), és hosszabb ideig állni hagyja benne, hogy kiáztassa. Aztán ezzel a csalános vízzel öntözi meg többször is az összes növényét, amiket így bármiféle vegyszer nélkül megvéd a rovaroktól. Még a sárgarépába se mennek bele a férgek aztán! Ha a csalán eredményes alkalmazásáról további információkat szeretne szerezni, olvassa el „ Maria Treben gyógyeredményei " című könyvecskémet, amely a W. Ennsthaler Kiadónál jelent meg. Másrészről viszont nagyon sok mezőgazda megcsinálja manapság azt, hogy a tiszta erdő-és zöldellő legelőszéleken, az utaktól és más szennyező objektumoktól távol burjánzó csalánosokat gyomirtó szerrel lepermetezi. És így jutnak el az emberi szervezetre ártalmas mérgek az erdők még érintetlen szögleteibe. Az eszükbe sem jut, hogy ilyenkor madarakat és hasznos rovarokat is elpusztítanak. Nagyon sok paraszt már nem szán időt arra, hogy a csalánt lekaszálja. Milyen vakok is lettünk mi emberek!
HirdetésFELHASZNÁLÁSI MÓDOK
Teaöntet: 1 púpozott teáskanál csalán 1 liter vízhez: csak forrázzuk, rövid ideig áztatjuk.Csalántinktúra: a tavasszal vagy ősszel kiásott gyökereket kefével megtisztítjuk, apróra vágjuk és üvegbe tesszük. 38-40%-os gabonapálinkával felöntjük és valamilyen meleg helyen 14 napig állni hagyjuk.Lábfürdő: összmaréknyi (két maréknyi), kefével és vízzel alaposan megtisztított csalángyökeret és friss csalánt (szárát és levelét) 5 liter vízben egy éjszakán át áztatunk és másnap felforralunk. Amilyen melegen csak bírjuk, 20 percig áztassuk benne lábainkat. A csalán a lábfürdő idején is benne marad a vízben. Ezt a lábfürdőt újra felmelegítve, kétszer-háromszor is felhasználhatjuk.Hajmosás: egy ötliteres edényben 4-5 összmaréknyi friss vagy szárított csalánra hideg vizet öntünk, majd lassú tűzön forrásig melegítjük. Ezután öt percig állni hagyjuk. Ha gyökeret használunk, jó összmaréknyit áztassunk hideg vízben egy éjszakán át, másnap forraljuk fel és 10 percig hagyjuk állni. A fej mosásához ilyenkor színszappant használjunk.