Az eredmények alapján azok, akik napi 2-5 csésze kávét ittak 12 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg az elemzett 10 év során, mint a nem kávézók. A 6-7 adagot fogyasztók 16, a 8 vagy annál több csészével fogyasztók pedig 14 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg.
A szakértők eredeti célja az volt, hogy felmérjék, milyen egészségügyi kockázatokkal jár a kávéivás azoknál, akiknek a szervezete genetikai okok miatt csak lassan képes lebontani a koffeint.
A kutatás azonban felfedte, hogy a kávé még ezeknél a személyeknél is csökkenti a korai halál esélyét.
Az eddigi vizsgálatok többségével csak azt sikerült kimutatni, hogy azok, akik kávét isznak, átlagosan később halnak meg. Azt viszont nem, hogy maga a kávé áll az összefüggés hátterében.
Az új vizsgálatban ugyanakkor hatalmas mintával dolgoztak, és sikerült alátámasztani, hogy a kávé valóban szerepet játszik az egészség megőrzésében.
Egy tavalyi tanulmány hasonló eredményekre jutott.
Abban a vizsgálatban is 500 000 alanyt tanulmányoztak, és a 16 évnyi adat elemzése után megállapították, hogy a napi 3 adag kávénak köszönhetően a férfiak 12, a nők pedig 7 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg.
Az ilyen és ezekhez hasonló kutatások mind azt igazolják, hogy a kávé nem káros, sőt, egészségügyi előnyökkel is járhat a fogyasztása.
OSZD MEG másokkal is!