Minden jel arra mutat tehát, hogy a Wikipédia információja hiteles. Olyan adatot, mely ezeket az állításokat cáfolná, máshol sem találtunk. Sőt, a kifestőkönyvben való publikálást a szerzőhöz közel álló források is megerősítik. Talán már érthető, miért nem veszi komolyan ezeket az állításokat az MTA.
De álljunk csak meg! Ha nem is ellenőrizhetőek maguk a források, attól még lehetnek hitelesek! Hiszen vannak nyelvemlékek, melyek csak másolatban maradtak meg! Biztos, hogy semmit sem lehet kezdeni ezekkel az adatokkal?
Kétes adatok
Ami rögtön feltűnhet, hogy bár egy iráni örmény kolostorból került elő a kódex, az adatok mai magyar helyesírással szerepelnek. Igaz, erre „magyarázatot” is kapunk: „A teljes hun fonetikus jelrendszer és örmény átírására sincs itt technikai mód.” Nem világos, milyen „hun fonetikus rendszer”-ről van szó – aligha hun fonetikus legjegyzésről, hiszen a szólista „örmény (I) ill. görög (K) szövegek alapján” készült. Ez utóbbit feltehetően úgy kell értenünk, hogy örmény, illetve görög betűs szövegek alapján. Ennek viszont elelntmond az alábbi szövegrészlet:
A hun betűk száma megegyezik a klasszikus örmény betűk számával, eltekintve az örményben nem létező Ü betűvel. Ezt az örmény átírásban UJ-nak vagy a görög Y alkalmazásával jelölik. A hun szövegek minden valószínűség szerint a fonatikus betűkön túl szótagjeleket is használ ligatúra-szerű összetételben. A magyar fonetika szerinti átírást az örmény betűjelek alapján végeztük el, tudvalévő az örmény betűrendszer a legfonémhűbb az írás története során. Az nem dönthető el bizonyosan, hogy a hun betűk tökéletes megegyzése az örménnyel eredeti megegyezés-e vagy csupán egy „interpretatio armenica“.
A nehezen értelmezhető szöveg hun betűkről beszél. Ha az eredeti kódexekben vannak ilyen hun betűk, akkor nem világos, miért csak „minden valószínűség szerint” használt szótagjeleket. Ha viszont nincsenek, akkor mire épül ez a feltételezés?
A szöveg szerint a szerző a következő „betű”-ket használta az átírásban:
a, á, b, c, cz, cs, csh, d, dz, dzs, e, é, f, g, gh, gy, h, ch, i, j, k, kh, l, ll, m, n, o, ö, p, ph, r, rr, s, sz, ssz, t, tz, th, u, ü, v, w, z, zs.
Ha feltételezzük, hogy a magyar ábécében meglevő betűk hangértéke megegyezik a ma szokásossal, akkor sem világos, milyne hangokat jelölnek a következő betűkapcsolatok: cz, csh, ch, gh, kh, ph, tz, th, w. Az örmény hangrendszer ismeretében arra tippelhetnénk, hogy a h-végűek hehezetes mássalhangzók, de [gh] nincs az örményben sem. A cz és a tz esetében teljesen tanácstalanok vagyunk. Az sem világos, hogy a sejthetően hosszú mássalhangzókat jelölő ll, rr, ssz betűkapcsolatokat miért kell külön felsorolni.
HirdetésA szerző látszólagos gondossággal megjegyzi: „Mintahogyan az örményben sincs TY és NY mássalhangzó, úgy a hunban sincs jelölve”, s mint fent láthattuk, arra is fgyelmet fordít, hogy az örményben nincsen [ü]. Ugyanakkor azonban az örményben nincs meg néhány további hang, illetve neki megfelelő betű, amelyet a fenti felsorolásban és a szólistában megtalálhatunk: [á] és [gy]. (A fenti felsorolásban eleve 44 „betűt” találunk, holott az örmény ábécében legfeljebb 39 van. Ha levonjuk azokat a „betűket”, amelyek feltehetően csupán hosszú mássalhangzókat jelölnek, akkor is 41 marad.)
További probléma, hogy a [p]-t és a [b]-t, a [t]-t és a [d]-t, illetve a [k]-t és a [g]-t a keleti örmény pont fordítva jelöli: a leírásból nem derül ki, hogy a kódex az átírás a keletin vagy a nyugatin alapul-e. Sőt, a minimális gondosságot az jelentené, ha pontosan le lenne írva, hogy melyik örmény betűt miként írja át a közlő. Ezzel kapcsolatban nem lehet technikai nehézségekre hivatkozni, hiszen ezek elérhetőek, amint a linkelt wikipédiás oldalon látható is. Arról nem is szólva, hogy a görög ábécé egészen más jelekből áll: a két forrást tehát nem lehetne összemosni.
De nem csupán az átírással kapcsolatban van probléma. A leírás tartalmazza a ’nyíl’ szó összes személyragozott alakját. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha az összes alak szerepelne a kódexek szövegében. Ez azonban eléggé valószínűtlen: a nyilaitok alak pl. még a terjedelmes nyelvtörténeti korpuszban sem fordul elő.
További furcsaság, hogy a kódexekben állítólag szövegek szerepelnek (bár a neten egyes források hun–örmény szótárról beszélnek), ám mi mégis csak a szövegekben szereplő szavakról kapunk listát. Miért nem láthatjuk a szövegeket is? Hiszen ha találunk egy nyelvemléket, az első lépés, hogy a szövegét publikáljuk (természetesen fényképmásolat kíséretében). Mi több, a szövegpublikáció első lépése, hogy arról számolunk be, miként bukkantunk rá a nyelvemlékre, azt hol tárolják, leírjuk a kódex külsejét, továbbá minden rendelkezésre álló információt a történetéről…
Persze okkal félünk, hogy az MTA sötét titkosügynökei útra kelnek, hogy megsemmisítsék ezt az értékes forrást – ebben az esetben viszont annál inkább arra törekszünk, hogy minél több helyen, minél részletesebben publikáljuk felfedezésünket, még mielőtt minket magunkat is eltesznek láb alól…
OSZD MEG másokkal is!
