A küszöbön ülve a zsíros kenyér volt a legfinomabb, hol paradicsommal, paprikával, hol almával, dinnyével.
Senki nem szólt ránk, ha a kertben rohangálva a fáról ettük a meggyet, eszünkbe se jutott, hogy meg kellene mosni. Virágot szedtünk a réten, kislibákat őriztünk, futkároztunk.
Ha elmentünk táborozni, mi még képeslapot küldünk a szüleinknek, ami sokszor csak azután érkezett meg, hogy mi már hazaértünk, de nem bántuk. Hétfőn nem volt műsor a tévében, de kit érdekelt, amikor ott volt a diavetítő?
A mai fiatalok már el sem hiszik, hogy okostelefon nélkül is volt élet, pedig mi akkor egy sokkal szebb és kedvesebb világban éltünk, ahol nem leselkedett ránk annyi veszély. A lábtörlő alatt volt a lakáskulcs, mégse tört be senki.
Mi még tudtuk, mi a tisztelet, a felnőtteknek illedelmesen köszöntünk, a buszon átadtuk a helyet az idősebbeknek anélkül, hogy kérték volna.
