Ez után Rákay igyekszik egy remek, benyalós kérdést feltenni: hogy de miniszterként tudta segíteni a várost… Erre Lázár: igen de jóval kevesebb időt foglalkoztam a vásárhelyi ügyekkel mint korábban. Azt is elmondja, hogy nem lehet pénzzel betakarni a személyes jelenlét hiányát. Rákay megint meg próbálja menteni a kínos választ, hogy igen de minden este hazament Hódmezővásárhelyre…. Ezen a ponton Lázár röhögve bemondja, hogy nem a választóihoz járt haza, hanem a családjához…
Miután tisztázta, hogy tojt magasról választókra még sértegette is a vásárhelyieket. Ugyanis Rákay azt kezdte el feszegetni, hogy többen úgy fordították le, hogy nem lett miniszter, hogy megbukott.
Lázár először is azt válaszolja, hogy ezt Orbán Viktortól kel megkérdezni és úgy folytatja, hogy “egy csomó, sikertelen, irigy ember itt Hódmezővárhelyen ezen köszörüli a nyelvét. Majd azokkal vagyok hajlandó ezt megvitatni, akik innen Hódmezővásárhelyről valaha miniszterelnökséget vezető miniszterek lesznek a következő 100 éveben”.
Igen jól tetszik olvasni először vérig sértette a hódmezővásárhelyieket, majd kvázi le is mucsaiazta őket, hogy onnan aztán senki nem is lehet miniszter, csak I. Lázár János király…
A beszélgetést ide kattintva meg is lehet hallgatni, nagyon tanulságos. Ez a rész kb. a 20. percnél kezdődik és a 25. percig tart.
Elgondolkoztató nagyon, hogy Lázár Jánosnál a hatalma elvesztése azt eredményezte, hogy szétgurult teljesen a gyógyszere. Oszd meg, hogy más is lássa, így vélekedik egy bukott Fideszes a városáról és az ott élőkről.