– Annyit tudok a szakmáról, hogy már azt is tudom, mit nem tudok. A nagymamámtól tanultam főzni, az első ételt 8 éves koromban készítettem abból, amit otthon találtam. Volt benne krumpli, szalonna, kolbász, paprika. Még apám is azt mondta, hogy jó lett, csak egy kicsit túlfőtt. Bábel István szakmai körökben is komoly elismerésnek örvend, hívták már tanítani is, törzsvendégei között pedig sok művész, politikus, de még egyházi méltóság is van. Számára azonban a vendégek között nincs különbség. Soha nem fogad el borravalót és a maradékot is mindig elcsomagolja vevőinek. – Nem pocsékolunk! – emelte fel az ujját, majd elmesélte, hogy a gasztronómiának egy másik ága is érdekli: nemsokára saját fűszerezésű kolbásszal jelentkezik a piacon. – Van egy adottságom, amit nem lehet tanulni, jó az ízmemóriám, pontosan tudok rögzíteni – magyarázta, majd felpattant, és gyorsan váltott néhány szót az éppen betérő színművésszel, a Szomszédokból megismert Éless Bélával, aki szintén visszatérő vendége.
Amíg beszélgetnek, a mellettünk ülő társaságtól megtudtuk, hogy ők négyen szoktak egy adagot rendelni. – 25 éve járok ide, de még mindig lenyűgöz a 75 dekás rántott szelet és az egyéb finomságok. Ha itt valaki meg tud enni egy ültő helyében egy itteni normál adagot, az ember a talpán – summázta a visszajáró Zelember Tibor, és valóban: Bábel Pista pompás lakomáját mi is kipróbáltuk. Egy adagon osztoztunk ketten, és mégvacsorára is maradt.
