A gyerekek 13 éves koruktól a tinédzser korba lépnek, kezdenek érettebbek lenni és kialakulnak bennük az első életképek, saját magukról.
Az eddigi kisfiú fel kell készüljön erre a kissé nehéz időszakra azért, hogy könnyebben át tudja vészelni a tinédzserkorban fellépő problémákat. A szülőknek jó néhány dolgot meg kell tanítaniuk a gyereknek, mire eléri a tinédzserkort.
1. Az időbeosztás
A serdülőkorig segíthetünk a gyermekünknek abban, hogy felébresztjük őt és elkészítjük a tízóraiját, de később fel kell készítenünk arra, hogy ez az ő feladata. A gyerekek ebben a korban már képesek arra, hogy maguktól felkeljenek és előkészítsék az iskolában szükséges dolgaikat.
Az időbeosztást megtanulni nem könnyű feladat. Hagyjuk a gyermekeinket legalább egyszer, hogy érezzék a saját hibájukból kialakult konfliktusokat, pl. ha nem kelnek fel reggel időben, akkor elkésnek az iskolából vagy az edzésről és ezért a tanár vagy az edző megbünteti őket. Ez egy egészen más fajta érzést fog kiváltani bennük, nem azt mint amikor a szülő megbünteti őket, de ettől a leckétől csak erősebbek lesznek.
2. Döntéshozatal
A gyerek meg kell tanulja, hogy van választási lehetősége, meg kell tanulnia döntéseket hozni. Tanítsuk meg a gyerekeinket arra, hogy tudjanak “nemet” mondani amikor szükséges, mert senki sem szeretné, ha a gyerekéből olyan felnőtt válna akit mindenki kihasznál. Ezenkívül a gyerek meg kell tanulja, hogy más véleményét is el kell fogadnia, mert nem csak neki van véleménye egy adott dologról.
3. Tisztelettudó viselkedés
Ha egy tinédzser azt szeretné, hogy úgy fogadják el, mint egy felnőttet akkor meg kell tanulnia szépen beszélni a felnőttekkel, ami ebben a korban elég nehéznek bizonyul. Ne tanítsuk a gyereket, hanem bizonyítsunk a saját példánkkal.
4. Házimunka
A serdülőkorban lévő gyerek is a családtagja, ezért neki is be kell segítenie az otthoni feladatok elvégzésében. Egy gyerek 13 éves korára már kell tudja, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet, el kell pakolja a ruháit és el kell mosogatnia maga után. Meglehet őt tanítani a legegyszerűbb ételek elkészítésére, természetesen ezeket a dolgokat a legideálisabb a szülőkkel együtt elvégezni. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon a kötelességtudat benne.Sok esetben könnyebb a szülőnek egyedül elvégezni minden munkát, de be kell vonnunk a gyereket is ezekbe a feladatokba, mert meg kell tanulni, hogy neki is vannak feladatai.