Érdekes kívülállóként szemlélni az otthoni bizonyítványosztást... amikor látod, hogy néhányan büszkén, elégedetten tértek haza az évzáróról, mások inkább hallgatnak. Érdekes megfigyelni milyen stratégiákat választanak a kitűnő bizonyítványt felmutatni nem tudó szülők - mire nem jó a facebook...
Van aki ugyanúgy fotózza és megosztja az évzáró eseményeit mint a szülinapi vagy a nyaralási képeket, de mintha szégyellnivaló lenne egy-egy négyes vagy hármas eredményben, erre nem utal... A többség viszont hallgat és csendben szégyenkezik. Elszomorító ez, rengeteg gyerekes ismerősöm van, mégsem olvastam egyetlen olyan bejegyzést sem, hogy büszkék vagyunk, mert a gyerekünk becsülettel végigdolgozta az évet. Matekból is elérte a hármast pedig ez neki 5x annyi munkájába került mint másnak a kitűnő. Ez tragikus... hogy egy gyerek hajt egész éven át, próbál a teljesen agyament elvárásoknak megfelelni, mégis mondjuk a néhány négyest és sok ötöst tartalmazó bizonyítványra nem lehet büszkének lenni, mert mindenkiben elültetik az érzést, hogy csak a kitűnő ér valamit, csak a tökéletes az elég. Miközben valahol mélyen mindenki tudja, mennyire köze nincs a bizonyítványnak se teljesítményhez, se befektetett munkához, se fejlődéshez, se készségekhez.
Persze, a kitűnők mögött néha rengeteg munka van (néha meg ugyanannyi vagy kevesebb mint egy közepes mögött), ami szerencsésen párosul jó képességekkel, szorgalommal, olyan adottságokkal amelyek jó iskolai beválást hoznak és a gondos szülői háttérrel. De soha senkinek nem kellene azt éreznie, hogy a közepes bizonyítvány miatt ő vagy az ő gyereke kevésbé jó mint a többi.
Az évzárókon példaként nem - vagy nem csak - a kitűnőket kellene állítani. Ott lenne a helyük azoknak a négyeseknek, hármasoknak sőt ketteseknek akik ezt az eredményt szívós kitartó munkával érték el, akik átlépték ezáltal a saját árnyékukat, vagy akik nem, de mondjuk kedvesek és segítőkészek a többiekkel, szépen énekelnek, ügyesen rajzolnak vagy mindig vidámak stb. stb. stb.
Répási Adrienn
