-Lindsay, szeretsz engem?
-Persze apu, hiszen tudod.
-Akkor add nekem kérlek a műanyag gyöngysorodat.
-Apu, csak azt ne, kérj bármi mást.
-Hagyd csak, semmi baj.
Egy héttel később...
-Lindsay, szeretsz engem?
-Persze apu, hiszen tudod.
-Akkor add nekem kérlek a műanyag gyöngysorodat.
-Apu, csak azt ne, kérj bármi mást.
-...semmi baj.
Néhány nappal később Lindsay könnyes szemmel átnyújtotta édesapjának a láncot. Édesapja egyik kezével elvette a műanyag gyöngyöket, másik kezével egy kék dobozt adott át, amiben egy valódi gyöngysor lapult. Mindvégig nála volt. Csak arra várt, hogy Lindsay feladja a műanyag nyakláncot, hogy átadhassa neki az igazit.
...Gyakran Istent is ilyennek látjuk...egészen addig, amíg rá nem jövünk, hogy Ő is csak arra vár, hogy feladjuk végre életünk műanyag utánzatait, és elfogadjuk annak valódi ajándékait. Mindannyian ismerjük a műszemélyiséget, a műboldogságot, sőt még a műszeretetet is. Gondolj csak bele, mi történne, ha, ha valóban átengednénk magunkat annak az érzésnek, hogy létezik olyan erő, amely anélkül tartja össze a dolgokat, hogy mi bármiféle kontrollt gyakorolnánk fölötte? (...) A kontroll feladása azt jelenti, hogy minden rendkívüli cselekedetünk és fáradozásunk közepette is tudjuk, nem csak rajtunk áll vagy bukik minden.
Dr. Marc Gafni
