Nem azt, akire most gondolsz. Nem a modortalan, műveletlen bunkót. Az igazi parasztot. Nem? Mesélek róla. Nem a nagygazdáról, az egészen kicsiről. Nem a vállalkozóról, aki sokmilliós gépparkot tudhat magáénak, aki Uniós támogatásokhoz jut, feketén adja a termény egy részét, főállású növénydoktort, agronómust, könyvelőt tart és Porsche terepjáróval jár vadászni. Arról mesélek, aki néhánytíz hektárt művel. Ebből él, ebből tartja el a családját.
A paraszt ezernyi dologhoz ért. Ismeri a földet, az időjárást. Tudja a természet ősi törvényeit.
Tudja, melyik földdarabba mit jó vetni. Hol zsírosabb, hol soványabb. Tudja, melyik növény kell a napsütötte oldalba, melyiket a homokosabba. Tudja, hol van pangóvíz, hol szikes.
Tudja azt is, vadjárta részre szálkás gabona kell, azt nem eszi annyira az őz. Szúrja a száját.
Ősszel felszántja a földet. Vezeti a traktort, ahhoz is ért. Kell is értenie. Örömmel nézi a zsírosan kiforduló földet.
A földje közepén álló néhány fát, bokrot nem bántja. Kell a madaraknak fészekrakó helynek. Körbeszántja.
Boronál, elveti a gabonát. Hengerekkel lenyomja a földet, hogy egyenletesen keljen.
Minden reggel a földjén jár, figyeli, bújik-e a vetemény.
Örül, amikor az első apró, zöld hajtások előbukkannak a hantok közül.
Nézi az eget, mikor ígér egy kis esőt.
Tudja, mikor kell kiszórni a fejtrágyát.
Tudja, mi kell a növénynek, hogy szépen teleljen.
Közben figyeli az időjárást. Mindig figyeli. Barát és ellenség, ősidők óta.
Télen hóért könyörög, hogy takarja be a vetést. Kell a védelem a fagy ellen, a fehér paplan. Kell a megolvadó hó is, hogy beszivárogva a talajba öntözze azt. Aztán hidegért könyörög, mert ha nincs fagy, a kártevők áttelelnek.
Később azért könyörög, a hótakaró felszíne ne olvadjon, majd fagyjon jéggé. Megfullad alatta a növény. Ma már nincs birka, amit kihajthatna a földre, hogy feltörje a jeget.
Amikor leolvadt a hó a földekről, figyeli, hópenész megtámadta-e? Ha igen, kiheveri-e?
Trágyázza, nevelgeti a gabonát. Tudja, ha fehér foltot lát, jót nem jelent. A fránya vetésfehérítő. Gyorsan kell permetezni, védeni a gyenge növényt.
Lesi az eget, kutatva egy aprócska felhő után. Kell az eső, szomjas a vetés.
Aztán, amikor itt az aratás ideje, megint az eget kémleli. Ne essen, ne ázzon az érett szem. Ne romoljon a minősége, kalászba ne csírázzon.
Ha sikerül betakarítani a termést, raktárba viszi. Reméli, jó ára lesz idén. Talán marad valamennyi pénz. Mert a terményt már lekötötte. Hitelbe kapta a vetőmagot, gázolajat. A termény a fedezet.
Ha sok termett, marad magának is, nem visz el mindent az integrátor. Abból a pénzből meg kell élni a családnak is, abból kell javítani a traktort, venni új ekét, cserélni a rostát.
Sok ideje nincs, aratás után nem sokkal már csávázza a gabonát. Aztán szánt, vet, arat. Újra és újra.
Ha nincs szerencséje -mert van olyan év is, tudja jól-, akkor a tegnap még szépségesen hullámzó búzamező reggelre letiport, meggyalázott csatatér. Hiába, a jégverés nem válogat. A paraszt nyel egyet, átszámolja, mennyit kap a biztosítótól, mennyi a kár. A természet nem könyörületes, de a paraszt mindig is tudta ezt, nem berzenkedik.
Aztán, ha nincs szerencséje és a föld jókora része bérelt volt, egy őszön már nincs, amit bevessen. Ha neki nem jutott a környékbeli földekből, ha nem nyerte el újra a régóta bérelt területet, akkor nincsen tovább.
Hiába a tudása, azt máshol használni nem lehet. Máshoz nem ért, csak a földhöz.
Eladja a gépeket, abból egy időre megélnek.
És aztán? Mi lesz később? Talán az új földesúr bérbe veszi a raktárt, abból is csurranhat valami.
Azért tavasszal megszokásból kimegy a földre, amit tavaly még ő művelt. Csak a szélére.
Nézi, hogy veri fel a gaz.
Nézi az eget. Most kellene az a pusztító jégeső! De nagyon kellene!
Szóbonctan – Paraszt
PARASZT – Földet művelő, mezőgazdasági munkát végző személy. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv]
A CzF Szótár írja: „Mennyiben a paraszt földmivelőt jelent, gyökre egyezik vele parlag.”
Vagyis a PARASZT a PARlag embere. Ezt bizonyítja a paRLag RL párosa is, amely a mezőgazdasággal kapcsolatos szavak értelmi meghatározója. Többek közt: bérlő, bírlal, érlel, gerle, gyarló, őrlő, pazarló, porlad, sarló, tarló, tárló és mások.
Ugyanakkor a PARASZT szóban levő ASZ értelemadó gyök is kifejező erejű e témában, különösen az SZT párossal együtt, de külön is.
Az ASZ érettséget és kierjedést jelent, és kötődik a mezőgazdasági munkákhoz. Íme:
A mindennapos fárASZTó munka, a családi ASZTalra való élelem előteremtése miatt. Az aggASZTó, eméSZTő gondok egész évben az időjárás miatt, az eSZTendő munkájának hozama végett. Ha kell a téli fagyaSZTó hidegben is helyt állni, várni a rügyfakaSZTó tavaszt, rettegni a termésfoSZTó fagytól. Remélni a jó fűnöveSZTő nyarat, hogy a jó legelőre hajtsa ki a páSZTor a tehéncsordát, vagy a havasra a juhokat. Várni a betakarítást, hány kereSZT búza, árpa, rozs, zab lesz. Cséplésre vár az ASZTagba rakott gabona. Mennyit omlaSZT a cséplés, lesz-e elég kenyérliSZT?
E képhez tartozik a szüretre készülve a hordót, kádat, csebret a kútnál degeSZTő gazda. A téSZTát dagASZTó, kenyeret sütő asszony, aki télen az oSZTováta lábítóját tapossa, hogy legyen poSZTó ruhára.
TiSZTelni kell a földet művelő PARASZTot, mert nélküle nincs élet!
Ez csak ízelítő, mert még lehetne sorolni az elvégzendőket. És ezt a szót mondják szlávnak, holott velejéig magyar?
HirdetésAzért megjegyzendő, hogy Székelyföldön e szó így nem használatos, azaz nem szokás a földművest szemtől-szembe PARASZTnak nevezni.
Ha valaki egy bús székelyt nyilvános helyen PARASZTnak kíván szólítani…, talán jobb, ha ezt előre megírt végrendelettel teszi.
Üzenet a városba! (H.M. emlékiratának utolsó sorai)
“Bármit is hoz a jövendő, kérve kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved némán az idegen uralom alatt, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen egy célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csakis ezért dolgozzék, meg imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása.”
A MAGYAR PARASZTgazda dícsérete
– üzenet a városba -
“A magyar népnek, de különösen a magyar parasztnak emelkedett színvonalú a gondolkodásmódja. Ha a magyar parasztság, a mi fajtánk életforrása századokon át tanúsított nemzeti érzését, Istenbe vetett hitét, tiszta erkölcsét, katonai vitézségét és szorgos munkakedvét a terror és az idegen megszállás megpróbáltatásai közt is megőrzi, ha nem támogatja a hatalomra éhes politikai törtetőket, akik osztálygyűlöletet hirdetnek és a tömegek alacsony ösztöneit ingerlik, akkor majd egy napon ismét valóra válik a magyar szabadság.”
Ne feledjétek: Ki mint vet, úgy arat! Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek.
forrás:
Kolumbán Sándor
orditok.blog.hu
