Mi minden kellene az embereknek, hogy abbahagyják a morgolódást? Mit kellene neked adni ahhoz, hogy végre elégedett légy? Na, gyerünk, erőltesd meg a fantáziádat! Mondjuk, elküldenek a Karib-tenger egyik szép szigetére, adnak egy jachtot, egy házat és három hónapig annyit eszel, iszol, amennyit csak szeretnél. Boldog lennél ott? Maximum két napig. És később? Később a homok szúrós, a nap forró, az ananász íztelen, a motor a hajóban nem működik… Újra ugyanazok a szólamok. Minden újra rossz lesz. A rossz embernek mindenhol és minden rossz. Egy jó embernek pedig minden mindig jó.
Nem hallok mást, csak panaszt, méltatlankodást, nyafogást, minden áldott nap, reggeltől estig. Mint minden pap, belefáradtam a nyafogásba. Miért nem adunk inkább hálát az Istennek? Miért mész a templomba, Isten szent házába, a Mennyek kapujához, Jákob létrájához, ha ott csak panaszkodsz és siránkozol? Miért folytatod Jákob létrájánál térdelve: „Adj nekem …! Adj nekem …!” Miért nem köszönöd inkább meg azt, amid van? A hála a legjobb gondolat a csüggedés, levertség ellen. Hála-adás. Meg kell tanítani az embereket vallani és hirdetni: „Hagyjunk fel az állandó kéréssel, köszönjük meg azt, amink van és adjunk hálát ezért Istennek!”
Együnk jókat. Mint ahogy az őseink is tették! De ha ezek az ősök most feltámadnának a koporsójukból, és leülnének a mi az asztalunkhoz, és megnéznék azt a savanyú arcot, amivel mi ülünk ott, biztosan azt mondanák: „Nos, testvérem, te a paradicsomban élsz!” Főleg, ha belemerülhetnének a fürdőkádba, fél órácskát megpihenve a forró vízben és a szappanhabban, vagy bekapcsolnák a televíziót és dalokat hallgathatnának… egészen biztosan azt a kérdést tennék fel: „Mivel érdemeltek ki ilyen nagyszerű életet? Mi a IX., X., XI., XV., XVIII. … században teljesen más módon éltünk, és nem morgolódtunk. Örömmel rágcsáltuk a száraz kenyeret és örültünk.”
