🕯️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István
Megrendítő hír rázta meg Heves vármegyét és az egri futballközösséget: egy nappal 70. születésnapját követően elhunyt Bodolai István, akit a szurkolók egyszerűen csak „Bodi”-ként emlegettek, és akinek neve hosszú éveken át egyet jelentett a higgadt jelenléttel, a megbízhatósággal és azzal a fajta csendes erővel, amely egy csapat számára a legnehezebb pillanatokban is kapaszkodót jelentett.
A Polgáron született hálóőr pályafutása legszebb időszakát Egerben töltötte, ahol 1983 és 1993 között védte az egri együttest, és rövid idő alatt a klub történetének egyik legmeghatározóbb kapusává vált, nemcsak bravúrjai, hanem tartása és következetessége miatt is. Kétszer is részese volt annak, hogy a csapat feljutott az élvonalba, és azok az évek ma is élénken élnek a szurkolók emlékezetében, akik a lelátóról figyelték, ahogy Bodi egyik nagy védést a másik után mutatja be, gyakran emberfeletti reflexekkel mentve meg csapatát a góltól.
Pályafutása számokban is tekintélyt parancsoló: 47 NB I-es, 420 NB II-es és 200 NB III-as mérkőzésen lépett pályára, ami nem csupán statisztika, hanem egy évtizedeken át tartó, kitartó és alázatos munka bizonyítéka, hiszen kevés játékos mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú időn keresztül meghatározó alakja volt a magyar labdarúgásnak több osztályban is.
Egy korábbi interjúban büszkén beszélt arról, hogy pályafutása legszebb sikerei Egerhez kötődnek, és talán ő védte a legtöbb NB I-es mérkőzést a klub színeiben, miközben külön kiemelte azt a korszakot, amikor a csapat nemcsak eredményeket ért el, hanem valódi közösséggé kovácsolódott, amelyben a fegyelem és az összetartás legalább annyit számított, mint a technikai tudás.
Az aktív pályafutás Eger után sem ért véget számára, hiszen Besenyőtelken folytatta a játékot, és egészen 55 éves koráig pályára lépett, ami már önmagában is ritkaságszámba megy, és jól mutatja, hogy számára a futball nem egyszerű sport volt, hanem életforma. Nem a rivaldafényért maradt, hanem azért, mert a pálya, a kapufa koppanása és a háló zizegése jelentette számára az igazi otthont.
Amikor végül szögre akasztotta a kesztyűt, akkor sem szakadt el a sporttól: játékvezetőként, majd edzőként dolgozott Novajon, Egerszalókon, a Heves megyei ifjúsági válogatottnál és Nyékládházán is, ahol fiatalok generációinak adta tovább tapasztalatait, és ahol sokan tőle tanulták meg, hogy a kapus nemcsak a gólvonal előtt áll, hanem a csapat lelki támasza is.
Hosszas betegeskedés után az egri kórházban hunyt el, egy nappal 70. születésnapját követően, és távozásával nemcsak egy kiváló sportolót veszített el a magyar labdarúgás, hanem egy olyan embert is, aki egész életét a futball szolgálatába állította, csendesen, következetesen, példamutató alázattal.
A pályán mindig ott állt a kapuban, koncentráltan, készen arra, hogy az utolsó pillanatban is közbelépjen, most azonban végleg letette a kesztyűt, és emlékét nemcsak a statisztikák, hanem a régi meccsek történetei, a lelátói beszélgetések és azok a fiatal játékosok őrzik, akik tőle tanulták meg, mit jelent felelősséget vállalni egy csapatért.
Isten nyugosztalja Bodolai Istvánt. 🕯️
