Ez lehet a 2 fontos tünet
A kapilláris szivárgás szindrómában szenvedők tüneteinek intenzitása teljesen egyéni lehet, ezért a diagnózis felállítása nehéz. Az érintettek fáradtnak érezhetik magukat, és vízvisszatartásuk is lehet (más néven ödéma, ahol folyadék halmozódik fel a testben, ezt a vizesedést leginkább a lábszáron lehet észrevenni). Miután mindkettő viszonylag gyakori - különösen időseknél -, és sok minden okozhatja, ezért kevesen jelentik be az ilyen tüneteket.
Mi újság a vérrögképződéses mellékhatással?
Ahogy korábban megírtuk, az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának egy nagyon ritka mellékhatása, hogy az alkalmazása utáni két hétben vérrögképződéssel, ezzel párhuzamosan pedig a vérlemezkék (trombociták) számának kóros csökkenésével járhat.
Erről a gyártó korábban úgy nyilatkozott, hogy azokban az országokban, ahol az aggodalmak felmerültek, nagyon részletesen vizsgálják az eseteket, de eddig egyetlen ország egészségügyi felügyelőhatósága sem jelezte a gyártónak, hogy összefüggést tapasztalnának a vakcina alkalmazása és a vérrögképződés között - hangsúlyozták.
Mivel az uniós államok nagy része felfüggesztette a vérrögképződés miatt az AstraZeneca használatát, ezért az EMA is megvizsgálta, majd kijelentette: az AstraZeneca oltása biztonságos és hatékony.