Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult, de a második körös oltások folytatódnak és természetesen azokat az egészségügyben dolgozókat is még beoltják, akik most jelentkeznek oltásért a kórházi oltópontokon.Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Eddig összesen 84 ezren éltek az oltás lehetőségével, többségük már a második oltását is megkapta. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása kórházi oltópontok és a háziorvosoknál. Eddig 1,6 millió 60 év feletti idős ember regisztrált és jelentős részük már megkapta az oltást a háziorvosnál vagy kórházi oltóponton. Ugyanakkor a regisztrált idősek nagy száma miatt e célcsoport oltása heteket vesz igénybe, minden regisztrált idős sorra fog kerülni. Az Operatív Törzs eddig is azt kérte és most is azt kéri a háziorvosoktól, hogy a rendelkezésre álló vakcinákkal a praxisukban a még be nem oltott regisztrált idősek oltását végezzék és a legidősebbektől haladjanak kor szerint lefelé. Az oltás történhet a háziorvosi rendelőben, kórházi oltóponton vagy az idős ember otthonában is.Negyedik körben, február 11-én megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Erre eddig az AstraZeneca-vakcinát használták, mert az eddigi előírások szerint csak 18-59 év közöttieket lehetett vele oltani. A múlt hétvégén elhalasztatott AstraZeneca-oltás ma kezdődik és vasárnapig tart, az érintettek erre SMS-ben már megkapták az értesítést.
14-60 éves kor közöttiek FIGYELEM! FONTOS sms érkezik minden 14-60 éves kor közötti magyarnak! El kell mennie !Több mint 70.000 ezer behívót kézbesítenek! Már a napokban is jöhet az sms! További információk itt (3. oldal)
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!