Az iraki menekültek a Facebookon üzentek honfitársaiknak, hogy nem jöjjenek Európába mert megbánjak – közölte az Yle finn televízió.
Videóban üzentek honfitársaiknak az iraki menekültek, akik egyáltalán nincsenek elragadtatva az európaiak vendégszeretetétől. A Sputnik hírportál szerint a videóból kiderül, hogy a háború elől menekülő irakiak már azt fontolgatják, hogyan menjenek vissza szétlőtt hazájukba.
„Bárcsak ne jöttünk volna Európába” – mondták a videóban a menekültek, akik azt is elárulták, hogy rengeteg pénzt fizetettek azért, hogy eljussanak ideáig. „Súlyos hibát követtünk el azzal, hogy Európába jöttünk” – mondták a finn tévének.
Musztafa, aki arabul üzent honfitársainak, azt állította, hogy Irakban sokkal jobb volt az életük, annak ellenére, hogy állandó veszélynek voltak kitéve. „Nem érdekel, visszatérek a hazámba, és inkább ott halok meg”- mondta elkeseredetten az iraki férfi.
A menekültek a finn televíziónak arról is panaszkodtak, hogy Európában rendkívül drága az élet és az árak borzasztóan magasak. A befogadóközpontokban pedig alig kapnak ételt és ruhát, ami szintén felháborítja őket. Szerintük menekültnek lenni, „borzasztóan megalázó dolog”.