Örök kérdés és rengeteg embert foglalkoztat, hogy mi is valójában az a szerelem? Sokan kutatják de nem mindig találnak rá megfelelő választ. Ez a tanárnő mégis azonnal tudta, mit kell válaszoljon fiatal diákjának.
Történt ugyanis egy napon, hogy az iskolában óra után egy fiatal diák, feltette a nagy kérdést tanárának - Mi is az a szerelem tanárnő?Ő ezt felelte:Ahhoz, hogy válaszolni tudjak a kérdésedre, ki kell menj a búza mezőre majd ott válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem. Egyetlen kikötésem az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz végig, de vissza már nem fordulhatsz egy olyan búzáért, amit már elhagytál és mögötted van. Ennyi a szabály.A diák így is tett. Kiment a mezőre, és már az első soron sétálva talált egy hatalmas búzát. De nem tépte le, mert arra gondolt, hogy biztosan találni fog még ettől is nagyobb a többi sorban. Pár sorral arrébb aztán meglátott egy másik gyönyörű példányt, ami még az előzőnél is nagyobb volt. Viszont ezt sem szakította le, mert még mindig úgy vélte lesz ennél is nagyobb. Ahogy egyre jobban beljebb ment, és már lassan a búzatábla felén is túl volt, arra lett figyelmes, hogy azok a növények amiket itt talál még csak a közelükbe se érnek méretben azoknak, amiket eddig látott. Akkor már úgy érezte, hogy hibázott amikor az elején nem tépte le egyet közülük.Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.Látod, Ez a szerelem! – mondta neki a tanárnő. Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.De akkor mi a házasság tanárnő? – tette fel a kérdést a diák.