A ma 66 éves Dr. Karikó Katalin, akit kollégái csak Katinak szólítanak, a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésének egyik hőse.
A koronavírus, és általában a pandémiás vírusok elleni gyors vakcinafejlesztés egyik legígéretesebb új technológiáját éppen egy magyar kutató, a Kisújszállásról származó, Szegeden végzett Karikó Katalin fejlesztette ki, ahogyan azt korábbi cikkünkben bemutattuk. A munkát az amerikai Drew Weismann-nal közösen végezte el a Pennsylvaniai Egyetemen, és az ehhez kapcsolódó szabadalmat is ketten jegyzik.
Karikó Katalin kisújszállási biokémiai kutató, aki egy, a Magyar Kémikusok Egyesületének adott interjúban mesélt érdekes, kanyarokkal tűzdelt szakmai pályafutásáról. Ebből egyértelműen kiderül, hogy egyik kutatótársával közösen végzett munkája az alapja annak a technológiának, amelyre ma a legígéretesebb koronavírus elleni vakcinafejlesztések épülnek.
A kutatónak a Kisújszálláson végzett általános és a középiskolai évei során is kiváló kémia- és biológiatanárai voltak, már nyolcadikos korában harmadik lett az országos élővilágversenyen, és egyetemi pályaválasztását is nagyban befolyásolta, hogy a tanárai kedvet csináltak ezekhez a tantárgyakhoz. A mai Szegedi Tudományegyetem (akkor József Attila Tudományegyetem) biológus szakán diplomázó fiatal kutató akadémiai ösztöndíjat kapott, és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban az első feladata egy antivirális molekula szintézise lett.
HirdetésEgyetemi évei alatt, 1977-ben ismerkedett meg a férjével, Francia Bélával. A szegedi tanácsházán házasodtunk össze, lányunk, Zsuzsi is Szegeden született és járt bölcsődébe. A Szegeden született lánya, Francia Zsuzsanna egyébként kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok evezésben – Susan Francia néven, amerikai színekben indult az olimpián.
„Akkoriban azt éreztem, hogy minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. Ez a lelkesedés és felelősségérzet azóta is velem maradt."
– mondta az interjúban, majd kissé keserűen jegyezte meg, hogy
„1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és elküldtek" – éppen a 30. születésnapján kapta meg az értesítést.
Később Amerikába ment dolgozni, a philadelphiai Temple Egyetemen kapott állást, majd három év után Washingtonba került, ahonnan 1989-ben tért vissza Philadelphiába, de ezúttal már a Pennsylvaniai Egyetemre (UPenn).
„A főnököm nagyon lelkes volt, és támogatta az ötleteimet, ezért indíthattam el az mRNS-kutatást. Igaz, hogy 1990-ben visszautasították az első mRNS-pályázatomat, de nem csüggedtem"
Talán a húszas évek közepén már a polcon lesznek az elsők [mRNS alapú gyógyszerek]. Egyelőre felszálló szakaszban van a kutatás, és a nagy gyógyszergyárak sokat költenek az mRNS-terápiára, mert lehetőséget látnak benne. Nincs idejük az mRNS-szintézis kidolgozására, inkább szövetségre lépnek a három vezető, mRNS-kutatást folytató cég valamelyikével, a Bostonban működő és 10 milliárd dollárra értékelt Moderna Therapeuticsszel; a 2001-ben elsőként alapított mRNS céggel, a tübingeni székhelyű CureVackel; vagy éppen velünk, a 900 főt foglalkoztató BioNTechkel, amely Európa legnagyobb magántulajdonban levő biotechnológiai vállalata. A többi folyamatot, a klinikai kipróbálást már olajozottan működtetik a nagy gyógyszergyártók.
„Nekem nagyon fontos, hogy olcsó legyen a termék, hogy mindenki hozzájuthasson, akinek szüksége van rá." Ez pedig egyértelműen az alkalmazott technológia, az mRNS-re épülő megoldásoknak köszönhető. Jelenlegi állások szerint a CNN úgy tudja, az ellenszer dózisonkénti árát 40 dollár alatt határoznák majd meg.
