A Holdra szállás nem úgy zajlott, ahogy állítják! - egyre többen szedik szét a hivatalos teóriát! Megvan, mit titkolhatnak előlünk!
A legtöbb ember tud róla, hogy a Hodlra szállás esmeényében kételkednek talán legtöbben a világon.
És akik ezt tudják, azok között feltételezhetően szintén sok a kétkedő, őket is meg lehet érteni.

Egy korábbi felmérés szerint az amerikaiak túlnyomó többsége is úgy gondolja, hogy nem minden úgy zajlott, ahogyan azt a NASA nagy csinnadrattával előadta.
A NASA nem mondta el a teljes titkot a Hodlra szállásról. Többek között azt sem, hogy a leszállóegységből kiszálló űrhajósok azt tapasztalták, hogy a halottnka hitt égitest felszínén élettel fognak találkozni.
Legalábbis hitelesnek tekinthető belső források szerint az asztronauták beszámoltak arról, hogy van valami, ami mozog a leszállóhely körül, és a távolban olyan korong alakú fémes szerkezetet is láttak lebegni, ami nyilvánvalóan nem ember alkotta tárgy volt.
Innentől kezdve teljesen érthető és logikus lépés volt a NASA részéről az, hogy a Holdra szállást és annak képeit, a felvételeket, mindent meghamisítottak, és leforgattak egy stúdióban.
Vagyis az Apollo-küldetés tényleg megtörtént, de a valóság annyira szürreális volt, hogy azt le kellett butítani, és egy unalmas kisfilmet kellett helyette beadni a világnak.
Sokak szerint a repülő korongok az oroszok voltak valójában, és odafenn szembesült Amerika azzal, hogy a Szovjetek már rég a Holdon vannak.
Azonban ha így lett volna, sokak szerint az oroszoknak el kellett volna már azóta ezzel dicsekedniük.
Egy másik lehetséges magyarázat a földönkívüliek létezése. Pontosabban az, hogy a Hold már eleve lakott volt, amikor az űrhajósok leszálltak, és ezt már korábban is sejtette a NASA, azonban az ott látottak még őket is meglepték.