MÁRKA SZABOLCS: Egymilliárd éve, amikor a Földön még csak egysejtű volt az élet, egy távoli galaxisban két nehéz fekete lyuk keringett egymás körül, szinte megérintve egymást. Másodpercenként akár százszor is megkerülték egymást, ahogy őrült sebességgel száguldottak körbe-körbe. A fekete lyukak egyike kicsit nehezebb volt a másiknál, ketten együtt hatvan Napnál is súlyosabbak. Száguldásuk alatt erős gravitációs hullámokat bocsájtottak ki, és így egyre közelebb kerültek egymáshoz, mind gyorsabban keringve egymás körül. Haláltusájuk pár másodpercen belül a végéhez ért, ahogy összeolvadtak egyetlen nagy fekete lyukká, ami egy rövid időn belül tökéletes, végleges gömbformát öltött. Már nem sugárzott többé gravitációs hullámokat. A folyamat követte az Einstein-féle leírásokat. A gravitációs hullámok ezután átszelték a világegyetemet, és kiterjedtek minden irányban. Sok millió év után elérték a Földet is, és most először észleltük a nagyon várt jeleket a világ legérzékenyebb gravitációshullám-detektorában, a LIGO-ban.
Tehát most egy sikertörténet első nagy állomásához értünk, közelebb kerültünk a világegyetem keletkezésének megértéséhez. Térjünk át személyes életére! Több mint egy évtizede New Yorkban él, ám változatlanul sok hazai fizikussal áll rendszeres kapcsolatban. Milyen helyet foglalunk el a nemzetközi színtéren?
MÁRKA SZABOLCS: Főként szűkebb szakterületemet, az asztrofizikát kísérem figyelemmel. Volt már elegánsabb helyezésünk is, de figyelnek ránk. Jellemző, hogy ösztöndíjasként, kutatóként, vendégtanárként sokan töltenek itt hosszabb-rövidebb időt. Például egy időben közösen dolgoztunk Frei Zsolttal, aki most az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára és az MTA Lendület Asztrofizikai Kutatócsoport vezetője, munkatársaival résztvevője a nemzetközi LIGO-kutatóprogramnak. Az ELTE-t erősíti két kitűnő tanítványom is: Raffai Péter és Kocsis Bence, akik a Princetonról és a Columbiáról tértek haza. New Yorkban most is többen vagyunk: a Columbián dolgozik Bartos Imre, Haiman Zoltán és Márka Zsuzsa. Tehát sok a sikeres magyar kutató, és meg is becsülik őket világszerte.