Egyszer csak robaj, majd kisvártatva a nagyobbik csemetém, Bence sírva rohan a konyhába. Kiderült, annyira vigyázott, hogy ki ne öntse a kakaót, hogy helyette a mézet ejtette le. Egyenesen a nagyi kedvenc szőnyegére.
Bementünk felmérni a kárt.
Csurom méz volt az egész szőnyeg. A kisebbik addigra már össze is járta. Folyt a ragacs mindenfelé.
Bevallom, én lefagytam, szólni se nagyon tudtam, mert ilyet még nem láttam.
És ekkor olyan dolog történt, hogy talán még egy könnycsepp is kiült a szemembe, pedig nem vagyok egy érzelgős fajta!
Anyósom ugyanis először is megölelte Bencét! Nem kiabált, nem szörnyülködött. Aztán így szólt:
„Semmi baj, Kicsim, maradt még méz elég, rögtön kapsz egy másikat!”
Értitek?! Nem őrjöngött a szőnyeg miatt, arra figyelt, hogy Bence ne legyen szomorú.
Ekkor értettem meg: a tárgyak csak tárgyak, szeretteink, barátaink azok, akiket óvni kell, hisz belőlük nincs még egy!!!
Szerinted is tanulságos? Akkor ne felejtsd el megosztani!
