Az elkövetkező években az apa, Tom, minden szabad percében a lánya mellett volt, míg ő küzdött a betegséggel, gyógyszereket szedett, sugárkezeléseket kapott és vérátömlesztést. Nem sokkal a kemoterápia után a lány szíve elkezdett összeomlani. De bátor maradt, és küzdött tovább.
Tom leírta, hogy mit történt ezután:
“Hogy lehettem elég bátor, hogy beszéljek a lányommal a halálról, a betegségéről? Hallottam valamikor egy idézetet: Tud-e egy férfi bátor lenni, miközben fél? Csak ekkor tud bátor lenni!
Amikor megejtettük ezt a beszélgetést, hiszen muszáj volt, akármilyen hihetetlennek hangzik, ez volt életem legszebb, legvarázslatosabb és leginspirálóbb beszélgetése. Mégis egy olyan beszélgetés, amit remélem senkinek nem kell átélnie!
Még mindig bátor vagy, apa? - kérdezte a lányom. Ekkor a szemébe néztem. Mélyen és sokáig. Még mindig bátorságot és elszántságot láttam bennük, meg fáradtságot. Olyan sokáig harcolt már annyira bátran. Ekkor elkezdtem felismerni valamit. Sosem mondta magának, sosem beszélt a saját bátorságáról. Mindig csak nekem mondta, hogy nekem kell bátornak lenni…”
Mitchell pár napra rá a betegség következményeként elhunyt.
