Mint elmondta, jelenleg 37 ezer olyan üres állás van, amelynek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség. Rengeteg olyan álláshely van Magyarországon, amit könnyedén be lehetne tölteni közmunkában dolgozóknak, de sajnos a tapasztalat az, hogy a legtöbben belesüppedtek a Közmunka “kényelmébe” nem akarnak váltani, nem akarnak a piaci szférában dolgozni, mert ott nyilván jóval nagyobbak az elvárások, teljesíteni kell!Varga Mihály szerint ugyanis ma 33 ezer olyan, szakképzettséget igénylő munkahely van Magyarországon, amelyeket közmunkásokkal fel lehetne tölteni, a rendszer átszabása ezt tenné lehetővé.
Most a kormány elkezdett egy olyan rendszer működtetésén gondolkodni, ami ösztönöznék a cégvezetőket, munkaadókat, hogy közmunkást vegyenek fel álláshelyikre.Ha ők is kapnak egyfajta ösztönzést arra, hogy a közmunka programból válasszanak maguknak munkaerőt, akkor sikeres lehet aprogram.
Lázár János elmondta a kormányinfón azt is, hogy mostantól kezdve szigorúbb lesz az ilyen munkavállalás feltétele is, a közfoglalkoztatottaknak a járáson belül kell munkát vállalniuk, és amennyiben van számukra munka, azt el kell fogadniuk.
Forrás : hirado .hu