2018
már
29
Nem babra megy a játék! Láttam Irakban, hogy milyen súlyos következményei lehetnek egy – egy döntésnek! Néhány száz fiatalnak a kezébe, idegen hatalmak nem csak számítógépet, hanem pénzt, szép fehér Toyota terepjárokat és éles lőfegyvereket adtak, és ők elkezdtek tüntetni a kormány ellen, akárcsak 100 évvel ezelőtt Leninék!
[ ]
A számítások akkor is, most Irakban is bejöttek, a biológiai fegyver hihetetlen eredményességgel néhány hónap alatt megszülte az Iszlám Államot! Sajnos a politika nagymesterei kezéből a sok egyszerű, felfegyverzett ember kicsúszott, és tömegmészárlások, kimondhatatlan pusztítások által egy virágzó országot középkori nyomorba taszítottak! Akik a fegyvereiket eladták vagy a politikai céljaikat megvalósították, azok jól jártak, az eszköz-emberek nagyrésze már a tömegsírokban van, s akik megmaradtak, azok szülőföldjeiken nyomoroghatnak, tesi, lelki sebeikre kereshetik a gyógyulást!
Végtelenül szomorú forgatókönyv! Természetesen ki az erdőben jár, kell, az tudja, hogy prédára leső vadak is vannak a térségben, ezért vigyázzon magára!
Hiszem, hogy ezek a prédára leső aljas emberek nem erősebbek, mint a jó szándék mely mindanyiunk szívét mozgatja, ezért én azért imádkozom, hogy a józan emberi megfontolás, a higgadt, lépésről -lépésre való haladás jellemezze életünket! Imádkozom, hogy politikai kalandoroknak a kezébe ne játsszák át Európa, Magyarország, Románia vezetését a választási urnához járuló állampolgárok!
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
f
f Megosztás a Facebookon
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!