Már nem jelentene biztos menedéket, ha más nevén van a vagyon
Évek óta komoly felháborodást vált ki, amikor valaki a hivatalos jövedelméből látszólag képtelen lenne százmilliós villát, méregdrága sportautót vagy fényűző életmódot finanszírozni, a közvetlen családtagjai körül mégis sorra jelennek meg a hatalmas értékű vagyontárgyak.
A Tisza-kormány most olyan változtatást kezdeményezett a Büntető törvénykönyvben, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén akkor is lehetővé tenné a vagyonelkobzást, ha az adott ingatlan, autó vagy más érték már nem a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének nevén szerepel.
A javaslat az úgynevezett kiterjesztett vagyonelkobzás új formáját vezetné be. Ennek alapján az érintett vagyont birtokló személynek nem kellene feltétlenül részt vennie abban a konkrét bűncselekményben, amely miatt az eljárás megindult.
A döntő kérdés az lenne, hogyan és kitől került hozzá a vagyon. Ha bizonyítható, hogy azt egy bűnszervezetben részt vevő személytől szerezte, miközben az értéke és a birtokos életvitele kirívóan nincs összhangban az igazolható jövedelmével, akkor megnyílhatna az út a vagyon eredetének alaposabb vizsgálata előtt.
Vagyis bizonyos bűnszervezeti ügyekben már kevés lehet annyit mondani: „de hát ez nem az enyém”. A villa, a sportautó vagy a több százmilliós vagyontárgy más személyhez történő átadása önmagában nem állítaná meg automatikusan a hatóságokat.
A javaslat egyik legjelentősebb eleme, hogy meghatározott körülmények között megfordulhat a bizonyítási teher. Előfordulhat ugyanis, hogy kétséget kizáróan nem lehet igazolni: az adott ingatlan vagy autó közvetlenül egy konkrét bűncselekményből származik. A vagyonszerzés körülményei azonban együtt már elegendők lehetnek ahhoz, hogy az érintettnek is igazolnia kelljen a pénz törvényes eredetét.
Ha tehát kimutatható a kapcsolat egy bűnszervezet résztvevőjével, a vagyon tőle érkezett, és közben kirívóan megmagyarázhatatlan gazdagodás történt, akkor a birtokosnak komoly bizonyítékokat kellhet bemutatnia arról, miből szerezte az értékeket.
A rokoni kapcsolat önmagában továbbra sem bizonyít semmit
Fontos tisztázni, hogy a „luxusfeleség” és az „apuci kicsi fia” nem jogi kategória. Senkitől nem lehetne pusztán azért vagyont elkobozni, mert egy gazdag vagy büntetőeljárásba került ember házastársa, gyermeke, rokona vagy ismerőse.
A családi kapcsolat önmagában semmit nem bizonyít. Egy szülő jogszerűen vásárolhat lakást vagy autót a gyermekének, és a házastársak között is történhet teljesen szabályos vagyonátruházás. Ha az érték igazolt, legális jövedelemből származik, akkor a látványos gazdagság önmagában nem alapozhat meg vagyonelkobzást.
A helyzet akkor válhat jogilag fontossá, ha egyszerre teljesülnek a törvényben rögzített feltételek. Szükség lenne egy bűnszervezetben részt vevő személyre, a tőle történő vagyonszerzésre, valamint olyan aránytalan gazdagodásra, amelyet a jelenlegi birtokos igazolható bevételei és személyes körülményei nem magyaráznak meg.
Egy 18 éves fiatalnak is lehet akár százmilliós villája, ha annak megszerzése szabályos volt, és a pénz eredete hitelt érdemlően igazolható. A hatóságoknak nem az életkort vagy a családi kapcsolatot kellene vizsgálniuk, hanem azt, honnan érkezett a vagyon, ki fizette ki, és rendelkezett-e ehhez legális forrással.
A kérdések akkor válhatnak kellemetlenné, amikor a vagyontárgy mögött nincs igazolható jövedelem, miközben dokumentálható kapcsolat áll fenn egy bűnszervezetben részt vevő személlyel. Ebben az esetben már nem a családi fényképek, a közösségi oldalak bejegyzései vagy a hangzatos magyarázatok számítanának, hanem a bankszámlák, szerződések és pénzügyi nyomok.
A vagyon eltüntetésének egyik legegyszerűbb módszere mindig az volt, hogy ne annál legyen, akinél elsőként keresnék. Egy ingatlan, autó, befektetés vagy más érték átkerülhet egy harmadik személyhez, miközben papíron egyre távolabb kerül attól, akinek az ügye miatt eredetileg felmerült a gyanú.
Az új szabály ezt a lehetőséget próbálná szűkíteni. Nem állítaná azt, hogy minden harmadik személy birtokában lévő vagyon törvénytelen eredetű, de bizonyos erős körülmények fennállásakor az átadás ténye már nem tenné automatikusan érinthetetlenné az értékeket.
Az elmúlt évek luxusbotrányainál rendszeresen elhangzott: nem az övé az autó, csak használja; nem ő vásárolta a házat; az ingatlan egy családtag tulajdona; ajándékba kapta; vagy valaki más fizette ki helyette. Ezek lehetnek teljesen jogszerű helyzetek, de bűnszervezeti kapcsolat és megmagyarázhatatlan gazdagodás esetén a puszta tulajdonjogi magyarázat már nem feltétlenül lenne elegendő.
Öt év vagyonszerzését vizsgálhatnák – a pénzügyi nyom lenne a döntő
A javaslat szerint az új típusú vagyonelkobzás a büntetőeljárás megindítását megelőző öt évben megszerzett vagyont érinthetné. Ez lényeges korlát, vagyis az állam nem vizsgálhatná korlátlan időre visszamenőleg egy teljes család minden vagyontárgyát.
Az adott időszakban történt vagyonszerzést, annak eredetét, a bűnszervezeti kapcsolatot és az érintett tényleges jövedelmi helyzetét kellene áttekinteni. Az elkobzás lehetősége kizárólag akkor merülhetne fel, ha a törvényben meghatározott feltételeket bizonyíthatóan teljesítették.
HirdetésA látványos luxust sok esetben nehezebb elrejteni, mint egy bonyolult gazdasági megállapodást. A pénzt cégek, szerződések és különböző konstrukciók mögé lehet rejteni, de a felhalmozott vagyon előbb-utóbb ingatlanban, autóban, befektetésben vagy a hivatalos bevételektől kirívóan eltérő életmódban jelenik meg.
A vagyonvisszaszerzés során ezért nem elegendő annak rekonstruálása, hogyan történhetett egy bűncselekmény. Azt is végig kell követni, mi lett az abból származó gazdasági előnnyel, milyen formát öltött, és végül kinél kötött ki.
Ehhez kapcsolódik a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása is. A hivatal egyik legfontosabb feladata az elveszett közvagyon felkutatása és visszaszerzése. Unger Anna korábban világossá tette, hogy nem kizárólag büntetőítéleteket akarnak elérni, hanem a jogellenesen megszerzett vagyont is meg szeretnék találni.
Ehhez megfelelő jogi eszközökre van szükség. Hiába derül ki egy ügyben, hogy súlyos visszaélés történt, ha a pénzt közben olyan személyhez vagy konstrukcióba mozgatták, amelyhez a jelenlegi szabályok alapján már nehéz hozzáférni.
Az új rendelkezés szélesebb körben tenné követhetővé a bűnszervezeti vagyon mozgását. Ez különösen azokban az ügyekben lehet fontos, amelyeknél az eredeti pénz már más formát öltött, vagy egy harmadik személy birtokában található.
Az intézkedés egy európai uniós vagyonvisszaszerzési szabályozás magyar jogba történő átültetéséhez is kapcsolódik. A szervezett bűnözés elleni fellépés egyik alapvető felismerése, hogy az illegálisan megszerzett vagyon elvétele sok esetben komolyabb visszatartó erőt jelenthet, mint önmagában a büntetés fenyegetése.
Erős jogi eszköz jönne, de nem lehet belőle politikai leszámolás
A bizonyítási teher megfordítása rendkívül erős jogi eszköz, ezért annak alkalmazása komoly felelősséggel járna. Nem válhatna politikai ellenfelek vagy kényelmetlenné vált üzleti szereplők elleni önkényes fellépés eszközévé.
A hatóságoknak először bizonyítaniuk kellene a törvény által előírt feltételek fennállását. Csak ezt követően kerülhetne sor arra, hogy az érintettnek kelljen dokumentumokkal igazolnia a vagyon törvényes eredetét.
Kulcsszerepe lenne a független bírósági ellenőrzésnek. Egy ilyen szabály csak akkor erősítheti a jogállamot, ha pontos bizonyítékok, ellenőrizhető pénzügyi adatok és bírósági döntések alapján alkalmazzák.
Nem arról van tehát szó, hogy a törvény elfogadásának másnapján minden NER-hez kötött családtag villáját, autóját vagy bankszámláját elveszik. A tervezett rendelkezés nem általános vagyonvizsgálatot hirdetne valamennyi gazdag ember ellen, hanem büntetőeljárásokhoz és bizonyítható bűnszervezeti kapcsolatokhoz kötött elkobzási lehetőséget teremtene.
Egy vagyontárgyat nem azért lehetne elvenni, mert feltűnően drága, hanem azért, mert bizonyíthatóan teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek. A luxus továbbra sem lenne bűncselekmény, és a tiszta, igazolható forrásból megszerzett vagyon tulajdonosának nem lenne mitől tartania.
A problémát az a gazdagodás jelentheti, amelynél minden hiteles magyarázat elfogy. Nincs megfelelő jövedelem, nincs igazolható gazdasági forrás, miközben dokumentálható kapcsolat és vagyonszerzés történt egy bűnszervezetben részt vevő személytől.
A Tisza ezzel nem azt tiltaná meg, hogy valaki pénzt adjon a házastársának vagy lakást vásároljon a gyermekének. Azt akarja megnehezíteni, hogy a bűnözésből származó vagyont egyszerűen egy harmadik személyhez mozgassák, majd azzal az indokkal tegyék érinthetetlenné, hogy az új tulajdonos maga nem vett részt a konkrét bűncselekményben.
Ha a Parlament elfogadja a javaslatot, a „nem az én nevemen van” stratégia bizonyos bűnszervezeti ügyekben jóval kevésbé lehet megnyugtató védekezés. Nem az automatikus elkobzás változtatná meg a helyzetet, hanem az, hogy a tulajdonosnak már nem lenne feltétlenül elegendő kijelentenie: az én nevemen van, tehát senkinek semmi köze hozzá.
Politikusokat le lehet váltani, cégeket át lehet nevezni, szerződéseket el lehet rejteni az irattárak mélyén. A felhalmozott vagyon azonban akár évtizedekkel később is ott maradhat ingatlanokban, autókban és más értékekben.
A javaslat valódi üzenete ezért egyértelmű: ha egy bűnszervezeti történet végén a vagyon más embernél bukkan fel, attól még nem feltétlenül ér véget a nyomozók útja. A luxus önmagában továbbra sem bűn – ahol azonban nincs tisztességes válasz a pénz eredetére, ott hamarosan jóval keményebb kérdések következhetnek.
