Légpuskával lőttek rá egy komáromi óvodára.
Az Infostart.hu arról számolt be, hogy légpuskával rálőttek egy komáromi óvoda ablakára, amit az egyik óvónő reggelizés közben vett észre. Az óvónő egy furcsa hangra lett figyelmes, majd megtalálta a lövedék ütötte lyukat az ablakon. A találat éppen annak a helyiségnek érte az ablakát, ahol a gyerekek szoktak aludni délutánonként.
Feltételezhetően a lövést egy ötven méterre található lakóházból adták le, ahonnan a szemtanúk szerint többször lőttek már korábban légpuskával galambokra.
A rendőrség eljárást indított, illetve állítólag a lőszert is megtalálták, azt azonban nem közölték, milyen típusról van szó. A fegyverszakértő azt mondta, bár a golyónak már nem volt nagy ereje, így is meg tudott volna sebesíteni valakit. Az ügynek egyelőre még nincs gyanúsítottja