Mészárosék két napig lehettek boldogok: azután a babájuk roszszul lettA baba másnap már lélegeztetőgépen volt, altatásban. Felvetődött a bélperforáció, azaz arra gyanakodtak, hogy gyulladása van, és lyuk keletkezett a bél falán.– Átszállították egy közeli nagyváros klinikájára, de ott már csak a problémával szembesültünk: vérmérgezése van, illetve szó szerint kilyukadtak, majd elhaltak a vékonybelei. Pár órával később a kezünk között halt meg – tört ki zokogásban az édesanya, aki szerint még most is élhetne gyereke, ha észreveszik a fertőzést.
– Az újszülött talán megmenthető lett volna, ha a kórház orvosai az egészségügyi ellátás és terhesgondozás során elvárható gondossággal járnak el – fűzte hozzá a család ügyvédje, dr. Ábrahám László. Kerestük az illetékes intézményt is, de egyelőre nem kaptunk választ. A családdal levélben azt közölték, hogy peren kívüli egyezségre nem látnak esélyt.