Fekete hajjal és emo stílust idéző öltözékben érkezett stúdiónkba a Barátok közt ex-Noémije, aki elárulta, zenei pályája miatt döntött az új megjelenés mellett.
- Mindig is szerettem volna rövid hajat, a fekete színre pedig kimondottan a rockzene miatt esett a választás. Az pedig tény, hogy hasonlóan öltözködöm mint az emo-sok, de nem vagyok az. A zenéjüket szeretem, de ennyi – mondta a Cool stúdiójában.
A változás Dorina magánéletében nem aratott osztatlan sikert, édesanyja a színészi karrier miatt ellenezte, valamint párja is a hosszú, nőies haj híve. A lány azt is elmesélte, hogy nemsokára klipet forgat zenekarával, helyszínül pedig a Fővárosi Állatkertet választották. A videó történetet egyelőre még a színésznő előtt is rejtély, de elárulta, biztos abban, hogy jól sikerül majd:
- Az biztos, hogy ugrálós lesz, ami pedig a sztorit illeti tuti jó lesz. Én amúgy is mindennek tudok örülni.
Dorina nemsokára elkészíti első nagylemezét, ezt követően pedig, reményei szerint fellépések hada várja majd.
Forrás: Cool TV – Sajtóklub
A szélesebb nagyközönség a Barátok köztben ismerte meg, 14 évesen kapta meg Temesvári Noémi szerepét, akit 2004 és 2008 között alakított.

Csifó Dorina és Andrádi ZsanettFotó: Facebook/Csifó Dorina
Csifó Dorina Mirtill (Budapest, 1988. december 30. –) magyar színésznő, szinkronszínész és énekesnő.