Modern korunk egyik vitatott kérdése, vajon hány éves kortól kapjon a gyerek mobilt. Berki megoldotta a problémát.
Berki Krisztián mindig is büszke volt arra, hogy saját szabályai szerint éli az életét. A Ferencváros vezérigazgatójából lett testépítő, műsorvezető és valóságshow-sztár úttörőnek számít jó pár dologban, például a herevasalást is ő hozta köztudatba. Berki extrém megnyilvánulásaira környezete javarészt már immúnissá vált, de bejelentése, miszerint óvodás kislányának saját mobilt vásárolt, sokkolta beszélgetőpartnereit.
A Fem3 Café adásában Peller Mariann éppen arról beszélt, hogy olyan iskolába szeretné beíratni gyermekét, ahová az első évben magával vihetné a kisautóját is, amire Berki így kontrázott: az ő lánya, a három és fél éves Natasa Zselyke mobiltelefont visz magával az óvodába.
– Elvisszük az oviba, hozza a párnáját meg a nyunyóját, ami éppen a kedvenc, meg most egy mobilt hordoz a zsebében, hogy engem fel tudjon hívni. Ott meg felrakjuk a polcra – mondta a stúdióban Berki. Vendégei, Kozma Orsi és Mariann ledöbbent a kijelentés hallatán, Berki azonban magabiztosan folytatta.
– Az a furcsa, hogy nem ír, nem olvas, mégis a csatornákon azonnal megtalálja a mesét. Tudja, hogyan kell engem felhívni, még videótelefonálni is tud – újságolta Berki, akitől szerettünk volna több részletet is megtudni Nati mobilhasználati szokásairól, de lapzártánkig nem tudtuk elérni. Az azonban tény, hogy a kislány a szemünk elôtt nő fel, s ugyan még csak most ismerkedik a nagyvilággal, mire iskolába kerül, talán már nemcsak a mobilt, de a népszerűséget is tökéletesen kezeli majd.
Hirdetés– Fölösleges egy háromévesnek mobilt adni – véli Rába Tímea. A hajdani szépségkirálynő, aki három gyermeket nevel.
– Az én fiam harmadik osztályba jár, de nincs telefonja. Nina nyolcadikos, elvihetik a suliba, de osztályfőnöki jár azért, ha valaki akár szünetben előveszi. Gyerekeknek nem való telefon, mert a virtuális valóság hamis képet fest a gyerekeknek, ez rossz irányba viszi őket.
Fésűs Nelly két lány édesanyja. Nagyobb gyermeke, Csenge 14, kisebbik, Elza pedig 2,5 éves. Úgy gondolja, ma már természetes az, amire pár évvel ezelőtt még ő is felkapta a fejét.
– Csenge 12 éves volt, amikor megkapta az első telefonját. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy év múlva mobilt adjak Elza kezébe, pedig még hároméves sincs, mégis megtalálja a telefonban a meséket.
Forrás: Bors