NEM TITOK TÖBBÉ: RÁ HAGYJA TELJES VAGYONÁT FODOR ZSÓKA
A színésznő jelenleg remek egészségi állapotnak örvend, ám nyugodtabbnak érzi magát úgy, hogy tudja, ki örökli majd a vagyonát. Az ország Magdi anyusa a Borsnak árulta el titkát: örököse nem más, mint „fogadott fia”
Fodor Zsóka remekül néz ki, senki sem mondaná meg róla, hogy idén belépett a nyolcvanadik életévébe. Szerencsére jól érzi magát a bőrében, mégis úgy gondolja, nem szeretne olyan magas kort megérni, mint amennyi az édesanyjának megadatott.
– Édesanyám másfél évet feküdt a Szeretetkórházban, és gyűlölt ott lenni, mert nem engedték haza. Ő már pelusos volt, fürdetni kellett, forgattam reggeltől estig. Szegénykém azt mondta nekem, hogy: „Erzsikém, te olyan jóban vagy a jóistennel. Kérd meg, hogy vigyen el, mert én nem érdemlem ezt a börtönt.” Az utolsó fél évben már ki sem ment a szobájából, számára az pokol volt. Úgy gondolom, akkor érdemes megélni száz évet, ha valaki olyan jó állapotban van, mint Békés Itala. Nekem nincs senkim, így én nem akarok száz évig élni – kezdte a Borsnak Zsóka, aki hozzátette, addig szeretne maradni, ameddig el tudja látni magát.
„Csak arra lehet számítani, hogy a pénzemért ellátnak”
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színésznő őszintén elmondta, ez az oka annak, hogy sosem vett lakást, inkább gyűjtögeti a pénzét.
– Ha nincs az embernek gyereke, férje, vagy olyasvalaki, aki pici kora óta hálával tartozik neki, akkor sajnos csak arra lehet számítani, hogy a pénzemért ellátnak. Mert az legalább őszinte… – mondta a színésznő, akinek a szívéhez a legközelebb fogadott fia, Schmuck Andor áll.
„Ami marad utánam, az az övé”
Zsóka és Andor is elfoglaltak, kettejük kapcsolata mégis olyan, mint az anya-fia viszony. Ahogy fogalmaz, egy láthatatlan fonal köti össze őket, aminek, ha Andor meghúzza a végét, akkor nagyon örül, de tudja, hogy elfoglalt, és nem szeretné zavarni.
– Amikor jön és úgy érzi, hogy szeretne velem időt tölteni, akkor boldog vagyok, de nem erőltetem rá magamat. Neki köszönhetem életem legszebb pillanatait, tőle kaptam önzetlenül a legtöbbet. Én ezt soha, amíg élek el nem felejtem, és ami marad utánam, az az övé, ezt írásba is adtuk.
HirdetésZsóka elmondta, Andor vetette fel az ötletet, a közjegyző által hitelesített írásos megállapodásuk pedig kölcsönös.
– Ő ajánlotta fel nagyon korrektül, hogy amelyikünk leesik a lábáról, az a haláláig gondoskodik a másikról. Nem valószínű, hogy ő lesz az… – mondta Zsóka, akinek kívánjuk, még hosszú-hosszú évekig, jó egészségben csaljon mosolyt a közönség arcára!
Óriási szerencse érte
Zsóka úgy gondolta, az év utolsó napját tévénézéssel tölti, és kicsit pihen az elsejei fellépés előtt. Azonban egyszer csak felhívta Dévényi Ildikó barátnője, hogy Egerben adják elő a Terefere Magdi anyussal című stand-up előadást.
– Ott történt, hogy 30 év után először vettem tombolát. Gondoltam, hátha nyerek valami apróságot. Egy száraz orosz pezsgő mellett a főnyereményt, egy háromnapos wellnesshétvégét nyertem, ráadásul a saját számomat én magam húztam ki – mesélte boldogan Zsóka.