Kedves Praxis Blog!
Két rövid történet. Az első a feleségem tavalyi sztorija, a másik az én történetem.
A feleségem 2019.08.30-án este hazafelé a munkahelye előtt a főnöke szeme láttára elesett és eltörte a bal kisujj kézközép csontját két helyen. Este már nem akart orvoshoz menni így másnap reggel bementünk a budapesti Baleseti-be. Nagyon empatikus és lelkiismeretes orvoshoz került. Röntgen (a törés nem mozdult el), utána sínbe tették a kezét TOKÉLETES! Majd egy hét múlva menjen a baleseti ambulanciájára egy arab orvoshoz, aki tolmácson keresztül kommunikált vele, ismét röntgen majd gipsz. Ha nem mozdult el, miért nem jó a sín?
Olyan erősen és szorosan gipszelték be a kezét, hogy egy hétig bírta csak, vissza ment elmondani, úgy érzi túl szoros a gipsz és zsibbad a keze. Szó szerint idézem "azért gipsz, hogy szorítson". Nagy önuralommal kibírta az öt hét gipszben közben minden héten a kontrollon elmondat ezt az orvosnak is. Utána megjelent a gyógytorna kezelésen ahol az ottani orvos egyből konstatálta "na, újból kaptunk egy elcseszett gipszes munkát" a sokadik elrontott és megnyomorított beteg után a gipszelős továbbra is a kórházban dolgozik. A gyógytornászok nem szólhatnak ellene, mert különben nem lesz gipszelő a kórházban. Ez is egy 22-es csapdája. Letelt a kiírt gyógytorna a feleségem keze továbbra se működik rendesen, de befejezettnek tekintette az orvos a kezelést és azt mondta nem kell többet jönnie. Azóta is én próbálom itthon a gyógymasszázsát megcsinálni.
A másik történet velem esett meg decemberében a budapesti Péterfy utcai kórházban. Előző nap a házi orvosom 27-es vércukorral mentőt akart hívni, hogy azonnal kórházban a helyem, de kikönyörögtem tőle, hogy csak másnap reggel menjek be és a feleségem is fel tud lélekben készülni a továbbiakra, hát nem tudott, ahogy meglátta a kórháznak becézett romhalmazt.. Néhány óra alatt sikerült beszélni egy első éves rezidens nővel. Őt kaptam. Ilyenkor, ahogy kell vittem magammal az egy hetes labor eredményeket az előző orvosi papírjaimat, a gyógyszereimet stb. Kaptam egy ágyat két végstádiumú rákos beteg mellett az első éjszaka hajnal kettőkor már meg is kerestem az éjszakás nővért, hogy az egyik beteg feladta a küzdelmet. A kedves nővérke nagyon udvariasan megkért, hogy feküdjek vissza a halott melletti ágyamba és aludjak tovább, majd reggel elviszik a bácsit. Furcsa? Lesz még tovább is.
