Na lássuk ki nem földlakó!
Egy kutatás váratlan eredménnyel zárult az emberi vércsoportok tekintetében.
Kiderült ugyanis, hogy az egyik vércsoport teljesen más mint a többi. Olyannyira nem hasonlít, hogy felvetődött a kutatókban, hogy talán a Földön kívülről származhat...
Ez pedig egyúttal azt is jelentheti, hogy rengeteg földönkívüli jár-kel közöttünk. Sőt, lehet, hogy számtalan ismerősöd, barátod, rokonod hordozza ezt a vércsoportot.

Vagy akár te magad...
[ ]Mint ismeretes, az embereknek különböző vércsoportjaik vannak. A, B, AB, és 0, amely a sejtekben található fehérjékből származik.
A tudósok azonban az RH negatív vér felett a mai napig nem tudnak dűlőre jutni. Ugyanis senki sem tudja megfejteni, hogy hogyan létezhet egyáltalán. Ugyanis ha az evolúciót, és az emberi faj fejlődését vesszük alapul, semmi nem indokolja ennek a vércsoportnak a jelenlétét.
"Egyszerűen nem következik az biológiai törvényszerűségekből, hogy léteznie kell ilyennek!" - állítja több szakember.
Titokzatos módon az Európában élőknek van a legtöbb ilyen vércsoporttal rendelkező polgára, Ázsiában ez mindössze 1%, Amerikában pedig 3%.
Terhes nőkön végzett vizsgálatok alapján pedig megdöbbentő összefüggésekre jöttek rá a tudósok.