Másnap újabb kört futott a kórházzal, ugyanis „időközben elkészült a radiológiai szakvélemény is, ami kezdődő tüdőgyulladásról írt, de engem erről senki sem értesített. Hála Istennek, a konzultációk eredményeképpen, és mivel este és reggel már volt véres köpetem is, a háziorvosom elintézte, hogy fogadjanak ismét a Szent László Kórházban”.
Másodszorra már felvették a kórházba, ahol folyamatos oxigénadagolást kapott:
"Másnap már szinte beszélni se tudtam, a röntgen szörnyű képet mutatott, kétoldali, nagyon súlyos tüdőgyulladásom lett, maximális fokozaton kaptam az oxigént és az orvosok mindent megtettek, hogy megállítsák állapotom romlását"
– azonban mivel a koronavírusnak jelenleg nem ismert egyértelműen hatásos ellenszere, ezért nagyon sokféle gyógyszert kapott, „egyfajta kísérleti nyúl lett”, mint írja.
Levegőt továbbra is csak ülve kapott, beszámolója szerint minden egyes lélegzetért meg kellett küzdenie: időnként "véres dolgokat" köhögött fel, sokszor kába volt. Itt már az lebegett a szeme előtt, hogy mindent meg kell tennie, hogy ne kerüljön lélegeztetőgépre.
Az úgynevezett C-reaktív protein (CRP) értéke, amely a gyulladás általános szintjét jelzi, 200 volt. A 10 fölötti értékek már egyértelműen jelzik a szervezetben kialakult fertőzés vagy más kóros állapot jelenlétét. Ettől az eredménytől már az orvosok is megijedtek. Utólag tudta meg, hogy mekkora volt a baj:
"közel kerültem az úgynevezett citokin viharhoz, ami a COVID-19 egyik legveszélyesebb mellékhatása és nagyban hozzájárul a magas mortalitási rátához. Ilyenkor a fertőzés olyan mértékben aktiválja az immunsejteket és a szöveti gyulladásos folyamatokat, hogy a gyulladásos faktorok magas szintje a szervek és szövetek normális működését gátolja, és ezzel önmagában is életveszélyes állapotot idézhet elő."
Hamarosan szerencsére mégis javult az állapota, „egy gyógyszerváltás és/vagy a sok ima hatására”. Ekkor már tudott feküdni a hátán, és aludni is tudott néhány órát.
"Mostanra állapotom tovább javult, a laborértékek is elfogadhatóbbá váltak és alacsonyabb fokozaton kapom az oxigént. Időről időre azért rosszul érzem magam, néha kialakul enyhe hőemelkedés, amitől persze mindig megijedek"
– számolt be Legeza Örs jelenlegi állapotáról.
Egy hónap után azonban még mindig pozitív a tesztje, így a kórházat nem hagyhatja el.
A kórházi orvosok kérésére a kutató családjának a teszteltetését is sikerült elintéznie a háziorvosnak hetek után: „A teszt persze ennyi idő után negatív lett a [feleségemnél], hasonlóan még három gyermekemnél is, míg egyik gyermekem teszteredménye elveszett a rendszerben, és azóta se került elő” – írta a kutató.
Legeza Örs többek között azt szűrte le tapasztalataiból, hogy nagyon fontos a mielőbbi tesztelés, hogy ne olyan későn, rossz állapotba kerüljön valaki kórházba, mint ő:
"Ezért nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelés elvégzését és a további, szükséges orvosi vizsgálatokat!"
