A 76 éves Dumitru Constantin Dulcan neurológus már 1981-ben megírta az Inteligenta materiei (szabad fordításban Az anyag intelligenciája) című könyvét, amellyel jelentősen felkavarta a román tudományos élet állóvizét.

Dulcan professzor már akkor előre látta, hogy milyen hatással lesz az emberek életére, egészségre a stressz, és a negatív gondolkodás.
Három évvel ezelőtt az Adevarul lap készített vele interjút, ebből következzen most pár, fontos részlet.
Milyen hatással van a stressz az emberi szervezetre? Mely mechanizmusok váltanak ki betegségeket?
A stressz egy fizikai, vagy érzelmi traumára adott reakció, amely kihatással van az idegsejtek működésére, a DNS-re, illetve az immunrendszerre. A stressz például blokkolja az idegsejtképződést, aminek következtében idős korban Alzheimer-kór alakulhat ki. A stressz a DNS-lánc megváltoztatásában is szerepet játszik, ezért lehetséges az, hogy stresszes körülmények között valaki hamarabb megöregszik, egyszerűen leépül.
Ami pedig az immunrendszer működését illeti, egy 5 perces dühroham, erős stresszhatás akár 5-6 órára blokkolhatja az immunrendszer aktivitását, ami azt jelenti, hogy leáll a limfocita sejtek képződése, így a kórokozók könnyebben bejuthatnak a szervezetbe, ahol betegségeket robbanthatnak ki.
Úgy véli, hogy a mai modern társadalom is hozzájárul a stressz kialakuláshoz.
Rengeteg előnye van a technológiai fejlődésnek, de a gyorsaság, amivel ez az iparág halad előre, meghaladja a biológiai alkalmazkodó képességünket. A médiából származó rengeteg negatív hírt képtelenek vagyunk feldolgozni, ezek mind leülepszenek bennünk.