– Vili, szóval tegnap anya egész nap nem kelt fel az ágyból?
– Nem. Éjszaka sem.
– Ettél ma már valamit? – kérdeztem tőle, de tudtam, hogy a válasz nem lesz.
Gyorsan elmentem a szemközti kisboltba, és vettem tejet, kenyeret és kolbászt. Olyan mohón harapott bele a felvágatlan kolbászba, hogy megijedtem…nagy baj lehet…
– Most pedig menjünk, ébresszük fel anyát.
A gyerek megfogta a kezem és hazavezetett. A lakás ajtaja nem volt bezárva. A nő az ágyon feküdt, arcát a falnak támasztva. Megérintettem a kezét, hideg volt.
Kihívtam a mentőket és a rendőrséget…
Az orvosok szívinfarktust feltételeztek, mindez álomban történhetett…két-három napja…
A kis Vilmost intézetbe vitték. Több napig nem tudtam se aludni, se enni, folyton arra a szerencsétlen gyerekre gondoltam.
Két nap a lakásban…mi törés lehetett neki, még ha akkor nem is értette a helyzetet. Még jó, hogy nem volt bezárva az ajtó és sikerült kijutnia! Miért nem figyelt senki az utcán síró kisgyerekre?
Nem szerepelt a terveim között, de nem lehettem közömbös, mert valamiért Vilit odafentről küldték hozzám. Vagy engem hozzá? Nem számít. Beadtam az örökbefogadási kérvényt.
A fogadott fiam ma már elvégezte a kilencedik osztályt, és kitünő tanuló! Már előre készül az érettségire, hogy később egyetemre tudjon menni.
Vili orvos akar lenni, azt mondja, megmenti az embereket…
A kép illusztráció.
