Az Ügyfélkapu használata előzetes regisztrációhoz kötött. A kérelemre indított eljárást az ügyfélkapu regisztrációval már rendelkező ügyfelek a www.onyf.hu vagy a www.magyarorszag.hu internetes oldalon az erre a célra rendszeresített (Általános Nyomtatvány Kitöltő program segítségével kitölthető) ÁNYK nyomtatvány letöltésével indíthatják el. Ügyfélkapu regisztrációt az okmányirodánál, valamint a kormányablaknál van mód igényelni.
Ha Ön a kérelmét e-mailben küldte be, akkor az eljáró szerv tájékoztatja Önt kérelem benyújtásával és az eljárással kapcsolatos tudnivalókról, valamint kéri az előírt formában benyújtani az adategyeztetési kérelmet.
Élhetek-e jogorvoslattal az adategyeztetési eljárás során?Az eljáró szerv az egyeztetési eljárást a tényállás tisztázását követően határozattal zárja le, amely tartalmazza a biztosított elismerhető szolgálati idejét és a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehető egyéb tényeket, amelyek a továbbiakban egyeztetett adatként kerülnek nyilvántartásra. A határozat ellen az általános szabályok szerint biztosított a jogorvoslat lehetősége, vagyis a határozat ellen – amint azt a határozat is tartalmazza – a közlését követő 15 napon belül az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központhoz lehet fellebbezni. A fellebbezést – az ügyszámra hivatkozással – az elsőfokú határozatot kiadó szervhez kell benyújtani.
Mi a teendő, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által megküldött kimutatás adatai Ön szerint nem minden adatot úgy tartalmaznak, ahogy azt Ön tudja: hiányosak, vagy nem pontosak?Az adategyeztetési eljárást a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal nyugdíjbiztosítási szakterülete folytatja le, melynek során egy kimutatást küld az Ön részére, amely tartalmazza a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban Önre vonatkozóan megtalálható adatokat.
A kimutatás adatainak ellenőrzésére, saját okmányokkal való összevetésére 60 nap áll rendelkezésére. Amennyiben a kimutatásban szereplő adatok hiányosak, vagy nem azonosak az Ön birtokában lévő dokumentumok adataival, az ún. Elfogadó/Észrevételező nyilatkozat beküldésével megteheti észrevételeit. Az űrlap beküldésével egyidejűleg lehetősége van mellékletek beküldésére, tekintettel arra, hogy a kimutatásból esetlegesen hiányzó adatok igazolására az Ön birtokában lévő dokumentumokat is csatolni kell. Papíralapú eljárás esetén a nyilatkozat és az azt alátámasztó dokumentumok postai úton is beküldhetők, illetve személyesen is benyújthatók az eljáró szervnél.
Az Ön által jelzetteket a foglalkoztató által kiállított egykorú okirattal, vagy a foglalkoztató egykorú nyilvántartásából kiállított igazolással tudja bizonyítani. Amennyiben ilyen adatok nem állnak rendelkezésére, a megtett észrevétele alapján az eljáró szerv megkísérli a szükséges adatok beszerzését.
HirdetésA beérkező nyilatkozatot és a csatolt dokumentumokat az eljáró szerv megvizsgálja, melynek során nyilatkozattételre kérheti fel Önt, adatot kérhet a foglalkoztatótól, vagy más adatszolgáltatótól, helyszíni szemlét tarthat, az állami adóhatóságnál adategyeztetést, adóhatósági eljárást kezdeményezhet, illetve más bizonyítási eljárást folytathat le.
Az eljáró szerv az egyeztetési eljárást a tényállás tisztázását követően határozattal zárja le, mely tartalmazza az Ön elismerhető szolgálati idejét és a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehető egyéb tényeket, amelyek a továbbiakban egyeztetett adatként kerülnek nyilvántartásra.
A határozat ellen az általános szabályok szerint biztosított a jogorvoslat lehetősége.
Milyen adatokat tudok meg az adategyeztetési eljárás során?Az adategyeztetési eljárás során az ügyfelek részletes kimutatást kapnak a nyugdíjbiztosítás által nyilvántartott adatokról, amelyek az alábbi adatokat foglalják magukban:
biztosításban töltött időszakok,egyéb szolgálati idők (nők esetében a nők kedvezményes öregségi nyugdíjához elismerhető jogosultsági idő),a foglalkoztató, vagy jogutódja, illetve az adatszolgáltatásra kötelezett adatai,az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, valamintazok a szolgálati időnek nem minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.
Mi a teendőm ha megvárom a hivatalból történő adategyeztetést?A hivatalból induló adategyeztetési eljárás kapcsán Önnek előzetes teendője nincs. Az eljárást megelőzően az eljáró kormányhivatal postai úton egy tájékoztató levelet küld az Ön részére, amely informálja