KÁPRÁZATOS HÍR!!!!! Magyar feltaláló nyerte a brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott Az Év Innovátora díjat. Imre Krisztián az elismerést az EVA megálmodásával érdemelte ki, ami egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását segíti.
A jelenleg a Start it @K&H inkubátorban működő EVA Vision csapat megoldása így tömegesen segítheti a látáskorlátozottak önálló tájékozódását. Az Európai Üzleti Csúcstalálkozó (European Business Summit) keretében idén először adták át Az Év Európai Vezetői díjakat, ezzel elismerve az üzleti, politikai, vállalkozói és innovációs élet kiemelkedő eredményeit. Ezek közül nyerte el Imre Krisztián, az EVA Vision alapító ügyvezetője látássérültek mobilitását segítő szemüvegével Az Év Innovátora díjat. „Az EVA (Extended Visual Assistant) egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja a viselőjét – mondta el Imre Krisztián. A Vakok Európai Szövetsége (EBU) szerint Európában közel 30 millió látásában akadályozott ember él. Számukra a legtöbb hétköznapi tevékenység, így az utazás és a városi közlekedés már önmagában is nagy kihívást és ezzel együtt stresszt is jelent. – A látás korlátozottak durván 30 százaléka sajnos el sem hagyja az otthonát segítség nélkül, miközben a szociális segítők száma egyre csökken, és sajnálatosan a vakvezető kutyák kiképzése sem tud megoldást adni a tömeges igényre.