Meghalt Zsengellér Zsolt, a legendás sportújságíró és egykori labdarúgó
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves korában, csütörtökön elhunyt Zsengellér Zsolt – közölte családja a Nemzeti Sporttal, amelyet az MTI is idézett.
Zsengellér Zsolt 1942. november 2-án született Budapesten, neves sportcsalád sarjaként: édesapja, Zsengellér Gyula, a magyar labdarúgás egyik legendás alakja, világbajnoki ezüstérmes támadó volt. Zsolt fiatalon maga is futballistának állt, a katonaévek alatt a Nagykanizsai Dózsa színeiben az NB III-ban szerepelt, majd 1964-ben próbajátékra hívták az olasz Lazióhoz. Később Svájcban, az FC Chiasso együttesében a legmagasabb osztályban is pályára lépett.
A sportpályáról az újságírás felé vezetett az útja. 1970-ben jelentkezett a Képes Sport és a TeleSport közös pályázatára, a híres „Pályabelépőre”. Több ezer pályázó közül került be a döntőbe, majd állást kapott a Képes Sportnál, ahol 1970 és 1983 között gyakornokból a labdarúgórovat vezetőjévé vált. Tudósítóként dolgozott az 1978-as argentínai világbajnokságon és az 1980-as olaszországi Európa-bajnokságon is.

Zsengellér Zsolt és Mravik Gusztáv
Fotó: SMÚSZ
1986-tól egészen 2003-ig a Sportfogadás című lapnál folytatta munkáját. A Magyar Sportújságírók Szövetségében az elmúlt években az etikai bizottság tagjaként tevékenykedett, szakmai és emberi hitelessége miatt nagy tisztelet övezte.
Munkásságát számos díjjal ismerték el: 2003-ban Feleki László-díjjal, 2021-ben a Puskás Nemzetközi Futballalapítvány Szepesi-díjával tüntették ki. Idén júniusban vehette át az MSÚSZ Életműdíját, amely pályafutása méltó lezárásának számított.
Zsengellér Zsolt neve örökre összeforr a magyar sportújságírással és labdarúgással. Halála pótolhatatlan veszteség a hazai sportvilág számára.