Győr-Moson-Sopron megyéből jelenleg mintegy hétezren szerepelnek az adatbázisban, ami jelentős emelkedés a két évvel ezelőtti alig négyezer megyei taghoz képest. Tavaly a megyében 870 – havonta átlagosan 72 –, idén azonban már eddig több mint 300 adózót kellett kizárni a KOMA-ból, mert nem felelt meg a törvényi feltételeknek. Az esetek hetven százalékában adótartozás volt a kizárás oka, pedig ügyfélkapun keresztül az eBEV felületen egyszerűen ellenőrizhető a folyószámla-egyenleg. Tartozás esetén érdemes azt mielőbb rendezni, hogy a hónap utolsó napján ez ne legyen akadálya az adatbázisban szereplésnek. A tartozás és az egyéb kizáró feltételek ellenőrzéséhez segítséget nyújt az eBEV felületen található „A hónap utolsó napján KOMA felülvizsgálat!” (https://ebev.nav.gov.hu) című tájékoztató.
A kockázatos termékek és élelmiszerek közúti fuvarozásakor a NAV csak akkor ad ki EKÁER számot, ha az adózó kifizette a kockázati biztosítékot. Ez alól azonban mentesülnek azok, akik legalább két éve működnek, szerepelnek a köztartozásmentes adózói adatbázisban, valamint a bejelentés időpontjában nincs felfüggesztve az adószámuk. Esetükben is érdemes tehát kérni a KOMA-ba való felvételt.
Bővebb információ a NAV honlapján a 37. információs füzetben található.
Forrás : nav.gov.hu