Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója szerint: „Az egyik leghatékonyabb, a lakosság számára is elérhető eszköz a szigetelés, amely révén – korszerű nyílászárók és a megváltozott hőigényeket lekövetni képes kazán megléte esetén – akár 40-50 százalékkal is csökkenthető egy 60-as, 70-es években épült magyar családi ház energiafelhasználása”
Körülbelül 1,8 millió forintból lehet szigetelni korszerű hőszigetelő anyagok felhasználásával egy 100 négyzetméteres otthont, a 2018-tól az energetikai felújításokra vonatkozó előírásoknak megfelelően. Még akkor is érdemes belekezdeni egy ekkora beruházásba , ha nem rendelkezik az ehhez szükséges önerővel. Elsősorban azért, mert a komplex energetikai korszerűsítéssel a rezsiszámlákon sokat meg lehet spórolni, a felmérések alapján olykor 65-80 százalékot is megtakaríthatunk a jelenlegi lakásfenntartási kiadásaikhoz képest, ezért még kölcsönből is megéri nekikezdeni. Tehát nagyobb, vagy legalább akkora lesz, mint a megvalósításhoz igénybe vett hitel törlesztőrészlete, a havi átalányon megtakarított összeg a beruházást követően. Nagyon fontos, hogy a hitelnél is a lehető legjobb konstrukciót válasszuk, ebben a Pénzcentrum kalkulátora nagy segítséget nyújthat: a kalkulátorban 5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtak meg: és a Sberbank nyújtotta a THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót , de hasonlóan jó ajánlata van a Cib Banknak. Érdemes még megnézni a Cetelem bank hitelajánlatát, valamint a Budapest Bank is jó személyi kölcsönnel várja az érdeklődőket. De megéri tudatosan félretenni
Nem árt előre tervezni és megéri lakáscélú megtakarítást indítani, mert az állami támogatás kihasználásával , havi pár ezer forintos ráfordítással már a futamidő végén belevághatunk otthonunk korszerűsítésébe, amely már visszahozhatja az árát az alacsonyabb rezsicsekkek formájában.
HirdetésUgyancsak a Pénzcentrum kalkulátora segítségével össze lehet hasonlítani a különböző lakástakarékok ajánlatait. Ha havonta 20 ezer forintot tennénk félre, akkor a Fundamenta Lakáskasszánál: 4 év alatt már 1 311 587 forinttal leszünk gazdagabbak. Az Erste bank lakástakaréknál , négy év alatt már 1 250 520 forint lesz a megtakarításunk. Ugyanez alatt az idő alatt az OTP-nél 1 198 204 forint gyűjthet össze, az Aegonnál havi 20 ezer forintos utalással négy év múlva már 1 198 388 forinttal lennénk gazdagabbak. Ebből az összegből már nyugodtan belevághatnuk a lakáskorszerűsítésbe.