HA ILYET LÁTSZ, VÉLETLENÜL SE MENJ BELE A VÍZBE! NAGYON KEVESEN ISMERIK EZT A TENGERPARTI VESZÉLYT!
Mondhatni, hogy a legtöbb ember imád fürdőzni a tengerben, óceánban, de nagyon kevesen tudják, hogy miként kell cselekedni vészhelyzetben. Legtöbben úgy vélik, hogy baleset csak akkor történhet, ha alkoholfogyasztás után megyünk fürdeni, azonban létezik egy másik veszély – a RIP áramlat.

Az alábbiakban elmagyarázzuk, hogy mit is jelent pontosan ez a veszélyes áramlat, hogyan lehet elkerülni, vagy mit érdemes tenni, ha már bajban vagyunk.
A rip áramlat egy tölcsér alakú áramlat, melyet a hullámzás hoz létre a sekély, zátonyos partszakaszokon. Ez az áramlat az egyik legveszélyesebb jelenség. Sok úszó esett már áldozatául ennek az erős áramlatnak, hiszen még a legjobb úszókra nézve is óriási veszélyt jelent, ha nem tudják mit kell tenni ha ilyen áramlatba keverednek. Hiába próbálsz kiúszni belőle, mert nem fog sikerülni és akkor könnyen pánikba eshetsz…
A rip áramlat egy kiszámíthatatlan jelenség, amely bármelyik strandon, óceánon, tengeren, nagyobb tavaknál előfordulhat. Apálykor a tenger visszahúzódik és ez megtöri a tenger hullámait és gyakran kialakulhat egy rip áramlat, ahol a víz nagy sebességgel visszatér a tengerbe és magával ragad mindent, ami útjába került. Egy gyors folyóhoz hasonló, ami nagy erővel mindent magával sodor a tenger közepe fele. Akár a 2,5 – 3 m/s sebességet is elérheti.
Mint említettük bármely strand közelében előfordulhat dagálykor és apálykor, amikor a hullámok hatalmas mennyiségű vizet hoznak magukkal és ezek nagy sebességgel visszatérnek a tengerbe.
A képen látható, hogy az áramlat iránya a partra merőleges és befele mutat.

Hasonlít egy folyóra:


