Végre egy Jó hír ! – Bárki kaphat állami támogatást fogpótlásra is 18 év alatt, 18 -62 éves korosztálynak és 62 év felett is! Fogak pótlása teljes állami támogatással! Létezik, kár, hogy szinte senki nem tud róla!Mutatjuk kinek! jár!
Fogpótlás állami támogatással! Szinte senki nem tud róla, pedig létezik!
A fogak rágóképességének helyreállítása érdekében szükséges kivehető és rögzített fogpótlásra – az egészségbiztosítás keretében – a következők szerint jár támogatás:
- 18 év alattiak, 18. év betöltését követően nappali tagozaton tanulók és várandósság esetén:
A 18. életév betöltéséig, illetve 18. életév betöltését követően a közép-, és szakképző iskola nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt, valamint a várandósság megállapításától a szülést követő 90 napig a támogatott kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen jogosultak a biztosítottak, a technikai költségekhez nyújtott ártámogatást pedig a támogatott gyógyászati segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
- 18-62 év közöttiek esetében:
A 18. év feletti betegek a kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira teljes térítési díjat fizetnek, a technikai költségekhez nyújtott ártámogatást pedig a támogatott gyógyászati segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
- 62 év felettiek esetén:
62. év felett a támogatott kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkája térítésmentesen jár, a technikai költségekhez nyújtott ártámogatást pedig a támogatott gyógyászati segédeszközöket kihirdető közlemény határozza meg.
- Üzemi baleset következtében szükséges fogászati ellátás esetén:
Üzemi baleset következtében szükséges ellátás esetén a kivehető és a rögzített fogpótlások fogorvosi munkája térítésmentes, a fogtechnikai eszközök árához pedig a tb támogatás alapjául szolgáló ár erejéig nyújt támogatást az egészségbiztosító.