FRISS! Drámai pillanatok: Megrázó interjút adott Kulka János. – Megkönnyeztük szavait!
Szívszorító kitartással gyógyul!A színész két és fél évvel súlyos agyvérzése után először beszélt állapotáról egy rádióinterjúban.Két és fél évvel ezelőtt mindenki dermedten hallgatta a hírt, hogy Kulka János súlyos agyvérzést kapott.

A színész ugyan felépült az életveszélyes helyzetből a gyors és hatékony műtéti beavatkozásnak köszönhetően, de maradványtünetként úgynevezett afáziába esett, vagyis elvesztette beszéd-, olvasás- és íráskészségét. A színész szerda reggel az agyi katasztrófa után először szólalt meg a Klubrádióban, ahol barátaival Lang Györgyivel és Falusi Mariann-nal beszélgetett. A stúdióba elkísérte őt Varga Sarolta klinikai logopédus is, akinek köszönhetően fantasztikus javulás állt be a színész állapotában.Kulka ugyan nehezen beszél, és a betegség hatásaként gyakran keresnie kell a megfelelő szavakat, de írásban már tökéletesen kommunikál és az énekterápiának köszönhetően napról napra javulnak verbális készségei. Ennek hatására megnyugodott…