Áprilisban vége lehet?“Van az egészség, az élet és a szórakozás. Ezek sorrendjét nem lehet felcserélni. Nem lehet a kocsit a ló elé fogni. Most nem a szórakozás a fontos, hanem az emberi élet” – ecsetelte a magyar kormányfő, majd hozzátette, hogy a diákok nem vakációra mentek, hanem digitális oktatásra kell felkészülniük. „Van egy kérésem a szülőkhöz. Most kell néhány komoly mondatra időt szakítani. Értem én, hogy a fiatalok erősek és lehet, hogy megússzák enyhébb tünetekkel a betegséget, de a szülők, nagyszülők nem fogják, ha elkapják. most mindannyiunkon múlik, hogy teljes marad-e a család. Számít, hogyan döntenek a gyerekek” – hangsúlyozta a fiatal nemzedékek felelősségét a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor ismét elmondta, hogy a vakcina belátható távolságon belül van, ezután pedig hozzátette, december végén, január elején egy kicsit fellélegezhetünk majd, áprilisban pedig jöhet a teljes felszabadulás. “Most 30 napra szólnak az intézkedések, ha ezen túl vagyunk, akkor jön a gazdaság újraindításának időszaka” – nyilatkozta a kormányfő. A hét elején Orbán Viktor újabb – bizonyos értelemben a tavaszi korlátozásoknál is keményebb – szigorító intézkedéseket jelentett be: az éttermeket, a mozikat és a színházakat bezárják, este 8 órától hajnali 5-ig pedig kijárási korlátozás lép érvénybe.-írja a femcafe.hu
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása.
Ezért a járvány elleni védekezés további erősítése érdekében a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, azaz kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is – gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. A kormány előterjesztésére az Országgyűlés ma szavaz a rendkívüli jogrend 90 napra történő meghosszabbításáról. Ha a parlament megszavazza a javaslatot, akkor újabb védelmi intézkedések lépnek életbe, amelyeket Orbán Viktor kormányfő hétfőn ismertetett. Többek között várhatóan ma éjféltől életbe lép a kijárási tilalom este 8 óra és hajnal 5 óra között, általános rendezvény-tilalom lép életbe, digitális oktatásra állnak át a középiskolák az és az egyetemek, be kell zárni az éttermeknek és az üzletek is csak 19 óráig lehetnek nyitva. A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.