A RENDŐRSÉG MA NEM a MAGYAR NÉP, nem a Magyar Állam rendőrsége, és nem a nép hatalmának, államának fenntartása érdekében működik. Hanem egy magyar államot megszálló, a hazaáruló politikai „elit” által irányított, a magyarországi nép felett diktatúrát gyakorló IDEGEN ÁLLAM erőszak szervezete, az egyes rendőr meg a DIKTATÚRA ZSOLDOSA, aki így semmi tiszteletre nem számíthat a magyar néptől. Mert a rendőr jelenleg a nép feletti diktatúra egyik fenntartója és kiszolgálója.
Tehát a hazaáruló politikai „elit” a Magyarország nevű diktatúra létrehozásával befejezett kísérletet tett az ALKOTMÁNYOS REND megváltoztatására. Ez eddig a legsúlyosabb alkotmánysértés, de még NEM BŰNCSELEKMÉNY. Ez a cselekmény két feltétel együttes teljesülése esetén válik bűncselekménnyé: 1. Ha a magyar nép(vagy annak egy része) – az ezer éves alkotmányos rendje alapján, egy jogszerű Alkotmányos Ellenállás keretén belül – úgy DÖNT, hogy BÉKÉS módon VISSZAÁLLÍTJA az évezredes magyar alkotmányos rendet, és a jog eszközével FELSZÁMOLJA a politikai „elit” alkotmányellenes államát. 2. A diktatúra a befejezett kísérlete, a jogellenesen megváltoztatott alkotmányos rend védelme, annak véglegessé tétele érdekében a rendőrség segítségével (erőszakot alkalmazva vagy azzal fenyegetve) lép fel Magyarország alkotmányos rendjének HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT fellépő tüntetők ellen.Mert AKKOR a rendőrség fellépése BŰNCSELEKMÉNY LESZ, „Alkotmányos rendERŐSZAKOS megváltoztatása”. Mert onnan kezdve a diktatúra (az alkotmányos rend jogellenes megváltoztatása) ERŐSZAKKAL történik. Mert a tüntetőt NEM LEHET azzal vádolni, hogy tettével a diktatúra alkotmányos rendjét akarta felszámolni. Egyrészt a Magyarország nevű államnak nincs alkotmánya (csak alaptörvénye), tehát alkotmányos rendje sincs (csak alaptörvényi rendje). Másrészt a tüntetők nem akarják megváltoztatni a Magyarország nevű állam „alkotmányos” rendjét. Ők a magyar állam alkotmányos rendjét akarják HELYREÁLLÍTANI. BÉKÉSEN, az alaptörvény hatályon kívül helyezésével, és a Magyarország nevű állam felszámolásával. Tehát a tüntetők cselekménye NEM MERÍTI KI a törvényi tényállást, a rendőrök ALKALMAZÁSA viszont IGEN! Egy alkotmánysértés az súlyos, elítélendő cselekedet és politikai következménye kell legyen, de a rendőrség fellépéséig NEM BŰNCSELEKMÉNY. Bűncselekménnyé a rendőri fellépés teszi!
Ezzel, a politikai „elit” által ALKOTMÁNYELLENESEN létrehozott diktatúrával, a Magyarország nevű, de NEM MAGYAR állammal szemben a magyar népnek évezredes ALKOTMÁNYOS JOGA a büntetlen ellenállás, és a HATÁLYOS ideiglenes alkotmány alapján ALKOTMÁNYOS KÖTELESSÉGE a jogszerű fellépés az alkotmányos rendjének megvédése, az ezer éves magyar állam alkotmányos rendjének helyreállítása érdekében! Tehát amikor a nép nem a kormány ellen tűntet, hanem Magyarország ALKOTMÁNYOS RENDJÉNEK helyreállítását követeli, akkor a nép az alkotmányos KÖTELEZETTSÉGÉT teljesíti, ezért a jog a népet védi, és aki fellép ellene a diktatúra védelmében, az a legsúlyosabb bűncselekményt követi el! Mert a nemzetközi jog 1967, az ideiglenes alkotmány 1989 óta a NÉPET védi!