Amikor Sara Farrow tavaly áprilisban világra hozta kislányát, Lacey-Dee Barrettet, nem akarta, hogy idegenek lássák. A 27 éves brit édesanya attól félt, hogy idegenek majd ujjal mutogatnak rá. A születés után először még csak a baba mellkasán volt egy sötétebb folt, mintha megégett volna a bőre, de alig pár óra elteltével a kicsi egész teste kék és lila volt.
FOTÓ: GETTY IMAGES
– Sokkoló volt a látvány, rettenetesen aggódtam, mert az orvosok sem tudtak mondani semmi biztosat – meséli Sara. Csak fél év múlva derült ki, hogy a kislány testét beborító lila foltokat egy genetikai hiba, kapilláris (érrendszeri) rendellenesség okozza.
Az újdonsült édesanya eleinte mindig úgy bebugyolálta a kicsit, hogy alig látszódott ki belőle valami, az Instagramra pedig csak agyonfilterezett fotókat töltött fel, hogy a baba bőre normális színűnek látszódjon. Aztán eszébe jutott, hogy ha majd Lacey nagyobb lesz, és meglátja a megbuherált fotókat, biztosan megkérdezi majd, miért csinálta, szégyellte-e.