Havasi Bertalan szerint a Fidesznek fel kell vennie az ellenzéki szerepet
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a Patriótának adott interjúban beszélt arról, hogyan kellene szerinte viselkednie a vereséget szenvedett jobboldalnak. Azt mondta, ugyan sok helyre hívják, de nem akar megmondóember lenni. Ennek ellenére világosan fogalmazott arról, hogy szerinte a Fidesznek most már tudatosítania kell magában: ellenzéki párt lett.
„Tisztán állunk a választók és az Úr színe előtt abból a szempontból – politikailag mindenképpen –, hogy innentől kezdve bárkinek bármi problémája van velünk, a Fidesszel, a nemzeti oldallal, lehet a bíróságokhoz, hatóságokhoz fordulni. De innentől egy teljesen más státuszba kerültünk át: ellenzéki párt vagyunk” – mondta Havasi.
„Felállunk, kiabálunk” – így látja az új helyzetet
Havasi szerint a jobboldalnak nem szabad csendben maradnia, hanem úgy kell viselkednie, ahogy egy ellenzéki pártnak kell. Ezt így fogalmazta meg: „Felállunk, kiabálunk”.
Azt is elmondta, Orbán Viktortól azt tanulta, hogy „ha erőszakolnak, akkor legalább kiabálni kell, hogy legalább nekik is fájjon”. Havasi szerint furcsa, hogy neki kell erről beszélnie, miközben a Fidesz-frakciónak hét szóvivője is van.
Havasi szerint Magyar Péter naponta ad magas labdákat
Havasi arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter naponta dobálja fel a „vérlázító törvénytelenségeket és politikai magas labdákat”, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
A lemondásra felszólított közjogi méltóságoknak azt tanácsolta, hogy „néha, amikor orrba vágnak, akkor nem zavartan mosolyogni kell, és félrelépni, hanem lekeverni egy sallert”. Szerinte nem lehajtott fejjel, zavartan mosolyogni kell, hanem vissza kell szólni, vissza kell állni a vitába.
HirdetésA kormányváltás sokaknak egzisztenciális gondot okozott
Az interjúban Havasi arról is beszélt, hogy rengeteg ember van, akinek a kormányváltás egzisztenciális problémát okoz. Szerinte sokan most nem azon gondolkodnak, hogyan kellene megújítani a Fideszt, hanem azon, miből fizetik be a számlákat, vagy hogyan oldják meg a gyerek következő havi tandíját.
Havasi azt mondta, ő maga már nyugodt, mert Orbán mellett van munkája, de feltette a kérdést a jobboldali sajtó és média hátországával kapcsolatban is: „a legtöbb ember, aki a mi oldalunkon volt, vagy akár ti, a sajtó, a média hátországunk, veletek mi lesz?”
Magyar Péterrel is balhéba keveredett
Havasi neve azután került újra a hírekbe, hogy szóváltásba keveredett Magyar Péterrel a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán, ahol Magyar éppen „tárlatvezetést” tartott a tiszás médiának.
A kézfogás után Havasi ironikusan azt mondta Magyarnak, hogy ha a gatyájánál fogva kilógatná őt a zászlórúdra, még nagyobb lenne a látványosság. Szóba került az a kólás doboz is, amelyből egykor Orbán Viktor ivott, és amelyet Havasi relikviaként őriz.
Havasi azt mondta, ezt nem adja át, de a felmentési pénzéből levonhatják. Magyar erre azt válaszolta, hogy nem lesz felmentési pénz, mire Havasi úgy reagált: „hát hogy ne lenne”. Magyar ezután még hozzátette: „találkozunk a bíróságon”.
A Magyar Közlönyben nem sokkal később megjelent a határozat, amelyben Magyar Péter bosszúból még aznap felmentette Havasi Bertalant. A végkielégítés kapcsán Havasi később azt írta Magyarnak címezve, hogy hathavi összegről van szó, ami a törvény szerint jár, és „amit, Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni”.
A Havasi–Magyar purparlé miatt Kajdi Csaba „Cyla” is üzent Magyar Péternek. Szerinte vége a kampánynak, Magyar közjogi méltóság lett, ezért nagyobb méltósággal kellene viselkednie, és be kellene fejeznie az agresszív kiskakas viselkedést. Cyla úgy fogalmazott: „Magyarnak nem kellene lemennie Menczer Tamásba”.