Havazni fog a hétvégén: vasárnapra több helyen fehérbe borulhat a tájMég a jövő hét elején is folytatódhatnak a hózáporok.
Országos előrejelzés: szombat reggeltől szombat éjfélig
Északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon estig erősen felhős vagy borult lesz az ég. Egyre kevesebb helyen várható eső, legkésőbb keleten szűnik meg a csapadék. Estefelé északnyugat felől ismét több felhő érkezik, de csapadék abból nem valószínű. Az északnyugati szél főként a Dunántúlon élénkül meg, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.
Országos előrejelzés: vasárnap
Gyengén és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek. Szórványosan előfordul zápor, elsősorban a hegyekben havas eső zápor, illetve hózápor is lehet. A nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul.
Országos előrejelzés: hétfő
Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan kialakulhat zápor, a hegyekben havas eső zápor, hózápor is lehet. A nyugati szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.
Országos előrejelzés: kedd
Eleinte sok felhő várható, de napközben fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet. Összességében több helyen lesz csapadék, északon, északkeleten havas eső, hó, másutt inkább eső valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.
Forrás : met.hu