DOLGOZZ A KORMÁNYNAK HAVI TÖBB MINT FÉLMILLIÓ FORINT FIZETÉSÉRT !
350 ezerről 650 ezerre emelte a kormány azt az összeget, amelyből a fiatalok elutazhatnak a külföldi magyar közösségekhez, hogy a magyar identitásukat erősítsék. A jelentkezők közül száz embert választanak ki.
Idén is kiírta a Miniszterelnökség azt a pályázatot, amelynek célja, hogy a fiatalok a határon túli magyarok körében népszerűsítsék a magyar kultúrát. A Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjra a kormány idén jóval több pénzt szán, mint az elmúlt években. A nyertesek havonta 650 ezer forintot kapnak, tavaly ez az összeg 350 ezer forint volt. Az ösztöndíjra hétfőtől lehet pályázni.

Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatót is tartott a pályázatról. A politikus – az MTI beszámolója szerint- nem beszélt arról, hogy megemelték az ösztöndíjasoknak biztosított pénzt. Azt mondta, tavaly 667 millió forintot fordítottak a programra, ebből 100 ösztöndíjas utazott ki a diaszpóra magyarságához.
Először 2013-ban írták ki a pályázatot. A lebonyolító a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt, akkor még ehhez a tárcához tartozott a nemzetpolitikai államtitkárság. A Potápi Árpád vezette szervezet jelenleg a Miniszterelnökségen működik. A cél az volt, hogy a magyarországi fiatalok ellátogassanak a külföldre szakadt közösségekhez, az itt élők nyelvtudását fejlesszék, ösztönözzék a kapcsolattartást az anyaországgal, erősítsék a magyar identitásukat.
A pályázaton olyan 20 év feletti fiatalok indulhatnak, akik „közösségi, közösségszervező, hagyományőrző egyéb tevékenységekben vettek részt.” A kormány korábban példaként a cserkészetet, a néptáncot, a magyar nyelvoktatást, az énekkarban való részvételt említette. A programra 2013-ban 480 ember jelentkezett, közülük választottak ki 47 győzest. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy a programra 2013-ban összesen 500 millió forintot költöttek.
HirdetésAz Átlátszó Oktatás még 2013-ban kikérte a nyertesek névsorát. Ebből az derült ki, hogy ketten a Váci Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjai voltak, az egyik győztes a nemzetpolitikai államtitkárság dolgozott támogatáspolitikai főreferenseként. A cikk szerint az ösztöndíjasok között többen egyházi gimnáziumokban végeztek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanultak.
Az Origo a 2013-as pályázat több győztesével is beszélgetett. Egyikük például Sydney-ben néptáncórákat tartott, magyart tanított, programokat, előadásokat, fesztiválokat szervezett vagy éppen magyarok által lakott idősek otthonában segédkezett. Egy másik győztes Izraelben magyart tanított, és a kinti magyar szervezeteket igyekezett közelebb hozni egymáshoz.
A jelenlegi kiírás szerint idén száz fő vehet részt a programban 2016 május és 2017 júniusa között. A program részeként Ausztriába, Belgiumba, Ciprusra, az Egyesült Királyságba, Finnországba, Franciaországba, Hollandiába, Írországba, Németországba, Norvégiába, Olaszországba, Portugáliába, Svájcba, Svédországba, Törökországba, az Egyesült Államokba, Ausztráliába, Dél-Afrikába, Kanadába, Argentínába, Brazíliába, Uruguayba, Chilébe, Új-Zélandra lehet utazni.
A nyerteseknek juttatott havi 650 ezer forint komoly összeg számít. Az ELTE-n tanuló diákok például az Erasmus-program keretében havonta 300-600 eurót (93 ezer forint – 186 ezer forintot) kapnak. Az erasmusos ösztöndíjak összege országonként változik, Nagy-Britanniában magasabb, Bulgáriában alacsonyabb.